TIZENKÉT SZÉK Csehov: Sirály / Oskaras Koršunovas Színház

A Bagossy László igazgatta stuttgarti Tri-Bühne nemzetközi színházi fesztivált rendezett. Ez volt a 16. SETT – Stuttgarter Europa Theater Treffen, ezúttal Junge Stimmen Europas (Európa fiatal hangjai) címszóval. A mottó s így a fesztivál illeszkedik a Bagossy László által vitt művészeti programhoz, amelynek jegyében az igazgató-rendező posztgraduális lehetőséget biztosít a legfiatalabb színházcsinálóknak, köztük a Freeszfe végzőseinek. Az eseménysorozat a Tri-Bühne Petra von Kant keserű könnyei bemutatójával kezdődött, amelyet Bagossy László korábbi SZFE-s rendezőnövendéke, Sándor Dániel Máté rendezett. Szerepelt a fesztiválon másik darab is a repertoárból, a Schimmelpfennig írta 100 songs, amelyet Bagossy László Sándor Dániel Mátéval és Vilmos Noémivel együtt vitt színre. Érkezett vendégelőadás Athénból, a görög Nemzeti Színházból, valamint láthatták a nézők a Baden-Württembergi Előadó-művészeti Akadémia ukrán osztályának Stas Zhyrkov rendezte produkcióját. Levetítették a közönségnek a Katona József Színház Tarnóczi Jakab rendezte Melancholy Rooms-előadását, és ott volt a meghívottak között a litván Oskaras Koršunovas Színház Jokūbas Brazys rendezte Sirálya is – erről van szerencsém beszámolni.

A produkció eredetileg vizsgaelőadásnak készült a vilniuszi Litván Zene- és Színházművészeti Akadémián. Tehát minden szerepet fiatalok játszanak. Mégsem feltétlenül teljesen ismeretlenek számunkra, mivel néhányuk járt Budapesten a 2020-as FACT fesztiválon a szintén Jokūbas Brazys rendezte, ugyancsak impresszív és székfelhasználó Macbethtel. (Az akkori Macbeth most Dorn doktort, a Lady pedig Arkagyinát játssza.) A Sirályuk helyet talált Oskaras Koršunovas színházának repertoárján, ahol egyébként a névadó színházvezető Sirályát is játsszák. Mindkettő fesztiváljáró produkció, összhangban Koršunovas mottójával, miszerint: csak ott járva tudunk itt maradni.

Jokūbas Brazys Sirálya mindössze tíz színészt vesz igénybe. (Treplevas, Trigorinas, Sorinas… – sorolja a litván színlap.) Rajtuk kívül tizenkét, összecsukható műanyag széket, továbbá egy gurulós, keretes állványt, amelybe úgy kéttucatnyi széket bele lehet fektetni. Hogy a rendező szinte készen kapta a szereposztást, a megfelelő szereplőket, az szemre azonnal felmérhető. A vékony, nyúlánk, hajlékony Mása (Digna Kulionytė) feketében: fekete szemealj, bongyori haj, kiüresedni kész tekintet. Karolis Norvilas erős testalkatú, zömök, kopasz Medvegyenko, aki olykor szájába veszi a szemüvege szárát, amivel bizonyára intellektuális külsőt kíván ölteni. A karakteres fejű, széles orrú Džiugas Grinys atlétatrikós, katonai terepnadrágos, szétvetett lábakkal ülő Samrajeve igazi dúvadnak látszik, aki a hadseregben tanulhatta a keménységet, és feltűnő aranykeresztet hord láncon a nyakában. Džiugas Gvozdzinskas Trigorinja magas, fiús, ehhez képest meglepő az orgánuma, a mély, férfias hangja. Gerda Čiuraitė már alkatilag is visszafogott Arkagyinának hat. A külsejében nincs semmi harsány, színésznős magamutogatás. Szoros lófarokba húzott, bronzvörösre festett haj, finom smink, szolid rúzs, a szemébe és arcának rezdüléseibe rejti a figura érzelmeit, reakcióit. Meglepő módon olyan a járása, mint akinek nincs gyakorlata a magassarkú cipő viselésében.

Sofija Gedgaudaitė Nyinája kicsi, sovány, törékeny, röpködő szőke hajú, fityfiritty forma lány. Legfőbb ambíciója, hogy felkeltse Trigorin érdeklődését. Sok fáradozni valója nincs evvel, mert már az ismerkedési szakaszban simán maga alá gyűri őt a híres író, aki Mása részegségével is hajlamos (szexuálisan) visszaélni. A harmadik felvonásban Nyina extrém vampnak mutatkozik: szuprematista mintájú fürdőruhában, piros tűsarkú cipőben érkezik Trigorin végső meghódítására. Strandszatyrából felhasított pontyot vesz elő, abból bányássza ki a véres-nyálkás ajándékot, amit az írónak szán: a láncot, piros szívmedállal. (Kettejük dialógusának originális részlete, hogy Nyina elárulja: Warlikowski az idolja, kedvenc rendezője. Trigorin aztán szerényen megjegyzi, hogy személyesen ismeri a rendezőt.)

Audrius Antanavičiusnak van talán a legnehezebb dolga Szorinnal, nem is igazán sikerül neki Arkagyina nyugdíjas államtanácsos bátyjából markáns figurát teremteni. Augustė Šimulynaitė vékony, inas Polina. Farmernadrágot és szőrmemellényt visel. Egy alkalmas pillanatban, amikor félmeztelenre vetkőzve csábítgatja Aurelijus Pocius Dorn doktorát, észrevehetjük a hátán vörös csíkok dús ábrázolatát: ütésnyomok. Ennek ellenére a férjével való kapcsolata nem hat ridegnek, legfeljebb megvetőnek. A főszereplő, Domantas Starkauskas Trepljovja mézszőke haját lófarokban hordó, pattanásos képű, piros fülű, fekete mackónadrágot viselő, nyúlánk fiatalember. Az arca egy merő mosoly. Nemcsak a szája, nemcsak a szeme, de mintha még az orra, a füle, a homloka is mosolyogna. A hőst már eleve ismerő néző szíve azonnal összeszorul, tudván tudva, hogy ennek a fiúnak a mosolya nem tarthat sokáig.

A képek forrása: Oskaras Korsunovas Színház

A litván Sirály korunban játszódik, a mai világban. (Tehát szinte fel sem tűnik, hogy a fiatal színésznők szinte mindegyike visel tetoválást a testén.) Samrajev talán a legmaibb figura, ez a nagyhangú, viccelődő férfi, aki a neten látta-hallotta a „Bravo, Silva!”-t, és megadja a mailcímét: samrajev666@yahoo.com. Ebben az előadásban egyáltalán nem a művészet, a színház, a régi vagy új forma a fontos. Legfeljebb annyiban számít az utóbbi, hogy a rendezőnek erős a késztetése olyasmit találni ki, ami még nem volt. Például a második felvonásban Arkagyina mintegy a szárnyai alá veszi Nyinát: almát szájaz vele, majd kézen fogja, hátravezeti a falhoz, amelynek nekitámaszkodnak, s ekkor a férfiak megdobálják őket almával. A magam részéről azt is furcsának – egyben sajnálatosnak – találtam, hogy az Arkagyina és Trigorin közötti visszahódítási jelenet faarcú, frontális párbeszéddel kezdődik. A két színész úgy darálja a dialógust, mintha szövegösszemondó próbát tartanának.

Sorolhatnék még részeket, amelyeket nehezen tudok értelmezni, de ezt tulajdonképpen elsodorta a produkció svungja, lendülete, erőtelje és főleg a szenvedélyessége. A játszók a Sirály kapcsán a világ nyerseségét, az emberek kíméletlenségét, a kapcsolatok lehetetlenségét, a szerelem kilátástalanságát, mindösszesen az egész élet kétségbeejtő mivoltát ábrázolják. A vak és vad közegnek elsősorban a nők az áldozatai, akikkel a férfiak érzéketlenül és/vagy erőszakosan bánnak. Már az első jelenetben azt láthatjuk, hogy a súlyosan leuralt Mása hideg közönyösséggel vetkőzik bugyira, hogy állva álljon Medvegyenko rendelkezésére egy gyors, jelzett numerához. A nőt a későbbiekben nemegyszer rángatja, rendreutasítja a tanító, aki egy alkalmasnak vélt pillanatban Arkagyinát is kis híján lesmárolja. Arkagyinának a fia is nekiesik a nagy veszekedés közepette. Polinát veri a férje, és Dorn doktor is durván rázza le.

Jelenetek az előadásból

Hogy a nőkre jószerével csak megaláztatás vár, voltaképp ezt ábrázolja Trepljov színdarabja is. A premier úgy kezdődik, hogy a lengén öltözött Nyina négykézláb áll a színpadon és bégetéssel indítja a monológot. Néma, vezérlő partnere, Kosztya Trepljov a hajánál fogva egy fémdézsához vezeti, belemászatja, majd átvonszolja egy másik dézsához. Közben hol tejet önt a lányra, hol földdel szórja be, hol vízzel locsolja. Elképzelni sem szeretném, mi lett volna a félbe szakadt előadás további menete és a vége. Azt azonban tudjuk, hogy Nyina nem akarta abbahagyni. Amikor Kosztya gyerekesen hisztizve-hüppögve véget vetett a megzavart bemutatónak, Nyina dúltan tiltakozott. Ő játszani szeretett volna.

Jokūbas Brazys Sirályának színtere az előadás végére úgy fest, mint tájkép csata után. A színpadon tócsák, maszatok, tollak, csontok, vérfoltok, felstilizált madármaradványok és halbelsőségek maradtak. A romlás szemete, a szemét romja. Itt nem csak Nyina mondja egy rövid elbeszélés témájára utalva, hogy ő sirály. Nemcsak mondja, hanem mutatja is; jelzi a két karjának-szárnyának mozdulataival. És nem csupán ő áldozat, hanem a többi nő is: Mása, Polina, Arkagyina. Megannyi verdeső sirálynő.

A vége mégis a mindennel leszámolt Trepljovot szép szikáran játszó Domantas Starkauskasé (és aztán a holttestét megtaláló Másáé.) Nyina egy „nosztalgikus” bégetéssel kiszalad a színről, odakintről kiabál, utána kell rohanni. Majd Kosztya visszajön, immár a kész elhatározással. Rendet tesz, összepakolja a székeket. Fehér kötést teker a homlokára. Leül a fal mellett és úgy marad. Lassan átvérzik fején a kötés. „Minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt.” Vagy talán azt is idézhetnénk, amit Trepljovunk gitározott és énekelt korábban: Strumming my pain with his fingers, Singing my life with his words, Killing me softly with his song.

Az előadás adatlapja a színház honlapján itt található.