„MOSTANRA AZÉRT MÁR KI MEREM JELENTENI, HOGY BÁBSZÍNÉSZ VAGYOK” Beszélgetés Pallai Marával

Revizor: A Budapest Bábszínházban sűrűn előfordul, hogy nem klasszikus értelemben vett bábrendezők rendeznek bábszínházi előadásokat. Mitől lesz bábrendező a bábrendező? És van-e egyáltalán különbség bábrendező és nem bábrendező között?

Pallai Mara: Valóban egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem bábrendező rendez bábos előadást. De fontos azért megemlíteni, hogy a legtöbb esetben keveredik a két műfaj. Így lesz most a Peer Gynt esetében is: nagy szerepe lesz benne a báboknak és a bábos eszközöknek, de nekem például kizárólag prózai jeleneteim lesznek benne.

De visszatérve az eredeti kérdésedre: a bábrendező és a nem bábrendező, pontosabban inkább a bábrendezés és prózai rendezés között alapvető szemléletbeli különbség van. Egy teljes mértékben bábra épülő előadásnál nagyon másképp kell gondolkozni arról, milyen legyen a tér, milyen bábtípust érdemes használni, vagy hogy egy adott szöveg mennyire alkalmas arra, hogy bábokkal kerüljön a színpadra – és a korosztályi besorolás is fontos kérdés ilyenkor. Ha egy előadás felnőtteknek szól, akkor természetesen az több szöveget elbír, mint akkor, ha gyerekeknek, ám a báb minden esetben erősen meghatározza a szövegkönyv kialakítását: kizárólag bábbal ugyanis nehezebb hosszú, filozofikusabb monológokat elmondani. A vegyes előadásoknál ez nyilván kevésbé probléma. A nem bábrendezők gyakran találkoznak azzal a nehézséggel is, hogy nagyon nehéz belekalkulálni a folyamatba, hogy maga a bábos is jelen van a színpadon, ha látszik, ha nem – ez sokszor külön munkát igényel. Vagy például, ha hárman mozgatnak egy bábot, akkor a próba rendkívül lelassul, mert a három mozgatónak összhangba kell kerülnie. Szóval rengeteg praktikus dologra kell odafigyelni a bábszínházban, és ehhez mindenképp kell a szakértelem.

R: Szikszai Rémusz már több bábot is használó előadást rendezett, így valószínűleg elég gyakorlott ebben. Mennyire dolgozik a saját víziói, és mennyire a ti ötleteitek alapján – ha szigorúan a bábmozgatás a kérdés?

PM: Van víziója, gyakorlott, és van is hozzá érzéke, de a részletek kidolgozásához mindig nagy szükség van a bábosok technikai tudására. Ez akkor is így van, ha bábrendezővel dolgozunk, mert ez nem olyasmi, amit otthon, az íróasztalnál ki lehet találni. Persze, ha valaki egyszerre bábszínész és bábrendező, mint például Ellinger Edina vagy Hoffer Károly, akkor könnyebben át tudja gondolni elméletben is, hogy hogyan fog működni technikailag az elképzelés, de a legtöbb esetben csak a gyakorlatban derül ki, mi az, amit meg lehet valósítani. Ezért igényel nagyon sok próbát ez a műfaj.

R: Åse szerepét játszod az előadásban, Blasek Gyöngyivel – a koncepció, ha jól értem az, hogy az egyes szerepek különböző életkorait különböző színészek játsszák. Mennyire törekedtek arra Blasek Gyöngyivel, hogy ugyanazt a figurát játsszátok, és mennyire térhet el egymástól ez a két különböző korú Åse?

PM: Nyilvánvalóan lesz eltérés, hiszen az adott jelenetek dramaturgiailag és a történet idővonalában is különböző helyet foglalnak el, de alapvetően a karakter megőrzése a cél, leginkább a fiához való viszonyában. Törekszem arra, hogy amikor átadom Gyöngyinek a szerepet, eljussak egy olyan állapotba, amelyből az ő alakítása következik. Nem két különböző embert szeretnénk játszani, hanem valamifajta átmenetet megjeleníteni a két életkor között. De magát Peer Gyntöt is több, összesen négy színész fogja játszani és mozgatni, hiszen ő bábformában is megjelenik. Solvejget pedig báb nélkül játssza három színésznő. Egyrészről tehát egy-egy karaktert több színész jelenít meg, másrészről mindenki több szerepet is játszik az előadásban, hiszen maga az alapmű rengeteg szereplőt mozgat.

Pallai Mara és Bartha Bendegúz a Peer Gynt próbáján

R: Egy másik nagy szereped idén a Hamupipőke mostohája, ami számomra azért különleges, mert szép pszichológiai ívét építed fel benne annak, mitől lesz valaki egy mozaikcsalád gonosz mostohája. Az első pillanattól fogva evidens volt, hogy ez egy komplex figura?

PM: A szövegkönyv is alkalmas volt rá, de apróbb változtatásokat is eszközöltünk rajta, mert az előadás rendezőjével, Kuthy Ágnessel szerettük volna, hogy ez így legyen. Nekem a próbafolyamat alatt támadtak is olyan kétségeim, hogy talán szembemegyünk a nézői elvárással, vagy egész egyszerűen nem lesz elég markáns ez a vonal, nem lesz eléggé észrevehető, hiszen erős az elvárás a közönség részéről egy olyan klasszikus kapcsán, mint a Hamupipőke. Így aztán mindig nagyon örülök, amikor olyan visszajelzéseket is kapok, miszerint a szándékunk felfedezhető.

R: Kicsit több mint két évtizede vagy a pályán. Jelentős változáson mentél keresztül színészként ez idő alatt?

PM: Igen. Eleve nem bábszínészként kezdtem, és nem is hivatásos színészként, hanem alternatív színházi körökben, kezdetben nekem a báb teljesen ismeretlen volt. Nagyon fontos változás volt az életemben, hogy időközben megtanultam bábozni, és tulajdonképpen majdnem mindenféle bábtechnikával találkoztam. Szerencsés vagyok, hogy volt alkalmam ezt rögtön a gyakorlatban elsajátítani, és mostanra azért már ki merem jelenteni, hogy bábszínész vagyok. Ezzel párhuzamosan ahhoz, hogy egy prózai szerepnek neki tudjak állni, időnként át kell kapcsolnom magamban valamit. Persze ez a szerep jellegétől is függ: most jóleső kihívás Åse lélektanilag sokrétű karakterét megformálni. Fontos hozzátennem, hogy Bartha Bendegúz Peer Gyntként remek partner, ami sokat segít abban, hogy ez a figura megszülessen. Mindent összevetve, mostanra talán jobban tartanék attól, ha egy prózai előadásban kellene végigvinnem egy nagyobb szerepet – míg korábban ez épp fordítva volt.

R: Amit talán az olvasók közül kevesebben tudnak rólad, hogy te a színészi munka mellett dramaturg is vagy. Legutóbb a Fitos Dezső Társulattal a Bernarda Ballada című előadásban dolgoztál dramaturgként. Hogy találnak meg téged ezek a munkák? Te keresed őket?

PM: Ez úgy alakult ki, hogy abban az időben, amikor a győri Vaskakas Bábszínházban dolgoztam, elkezdett foglalkoztatni, hogy mitől jó egy szövegkönyv. A Vaskakas meghirdetett egy szövegkönyvíró pályázatot, és ez motivált arra, hogy könyveket és tanulmányokat olvassak arról, hogy hogyan születik egy jelenet, egy párbeszéd, egy drámai mű. Végül a Jancsi és Juliskából írtam egy darabot, amit a Vaskakas be is mutatott, és a jelenből visszatekintve azt mondhatom, nem is lett rossz. Ezt követően sokat dolgoztam Tengely Gáborral, többek között a Budapest Bábszínházban bemutatott Csomótündérben és a Helló, Héraklész! című előadásban is, majd elkezdtem egyre több alkotónak vagy társulatnak eszébe jutni. Mikor nyáron a Fitos Dezső Társulat megkeresett, akkor azért meglepődtem. Egyrészt azért, mert korábban nem dolgoztam még velük ilyen minőségben, másrészt, mert még sosem csináltam táncszínházi előadáshoz szövegkönyvet. És számukra is egy új vállalás volt, mert sosem készítettek még egy adott drámai műből táncszínházi előadást. Különleges találkozás volt.

Pájer Alma Virág, Pallai Mara és Podlovics Laura a Hamupipőke című előadásban. Fotók: Piti Marcell

R: Nagy rajongója voltam a 2018-as Apa lánya című egyszemélyes előadásodnak. Gondolkodsz még hasonlókban? Vagy az inkább egy egyszeri alkalom volt az életedben?

PM: Nagyon szívesen csinálnék még egyszemélyes előadást. Volt még egy egyébként, amit nagyon szerettem is, a Szépművészeti Múzeum Textúrájához kapcsolódott egy ahhoz hasonló, bábos program gyerekeknek, ez volt a Mini Textúra. Ennek keretében Ács Norbert rendezett egy rövid egyszemélyes etűdöt nekem, de sajnos összesen ötször ment le egyetlen napon, aztán kitört a covid-járvány, és feledésbe merült. Ahhoz hasonlót szívesen csinálnék, inkább gyerekeknek szóló előadást. Az Apa lánya súlyos volt és megterhelő, ha este azt játszottam, az meghatározta a napomat.

R: Van olyan anyag, amit ha most lehetőséget kapnál megcsinálni, akkor azonnal elő tudnál rántani a fiókból?

PM: Egyelőre inkább csak elképzeléseim vannak a témáról: egy női generációkról szóló mesét szívesen színpadra vinnék, ahol különböző életkorú nőket és sorsokat egy személyben lehetne bábokkal és élő játékkal megjeleníteni.