MI KELL A NŐNEK? Halina Reijn: Jókislány

Carleton: Az egyik képen a tükör előtt, lovaglóülésben maszturbálsz. Szerintem az borzalmas.
Madonna: Miért?
Carleton: Egyszerűen borzalmasnak tűnik.
Madonna: Azt hiszem, ahogyan az egyes emberek a könyvben látott helyzetekre reagálnak, az sokkal inkább az adott személyről szól, mint rólam. […] Úgy értem, ha megijedtél attól a képtől, az vajon mit jelent? Neked ijesztő egy olyan nő, aki fel tudja izgatni önmagát? Ijesztő egy olyan nő, aki nem fél megnézni a nemi szervét a tükörben?
Carleton: Egy kicsit, igen, így van.

Madonna a Sex című könyvéről nyilatkozik egy férfi műsorvezetőnek 1992-ben (Mary Gabriel: Madonna – Egy lázadó élet)

Laura Malvey 1975-ben megalkotta a „male gaze” fogalmát, amely rávilágított arra, hogy a hollywoodi filmeken keresztül azért öröklődnek tovább a nemi sztereotípiák, mert a kamera hagyományosan a férfi nézőpontjából, a vágy tárgyaként ábrázolja a nőt, így aztán ez válik az uralkodó normává. Kifejezetten üdítő volt, amikor az ezredforduló környékén kezdtek sorra megjelenni azok a női rendezők, akik a női szereplőik nézőpontjából megmutatták a „female gaze”-t is, ami érthető módon sokak számára sokkoló élményként hatott, különösen abban az esetben, ha ez a nézőpont a szexhez társult.

A női szexuális vágyat – az egyik első fecskeként – már Jane Campion is az erotikus thriller keretein belül tálalta a sokak által teljesen félreértett Nyílt seb (2003) című mozijában, és a Jókislány szintén mutat a történet előre haladtával olyan jeleket, hogy öles léptekkel halad a nyuszifőzés (Végzetes vonzerő, 1987) és a jégcsákány (Elemi ösztön, 1992) irányába. Csakhogy a filmben mindez csupán a körítés, ahogy körítés a BDSM is, amely lényegében bármilyen olyan típusú női szexuális vággyal behelyettesíthető, amelyre a társadalmi normák szerint nem illik egy nőnek vágynia, bevallania pedig pláne nem illik egy kívülről idillinek tetsző partnerkapcsolatban/házasságban.

Nicole Kidman és Antonio Banderas

Romy (Nicole Kidman), a kétgyerekes ötvenes szépasszony egy robotika cég CEO-ja, a férje, Jacob (Antonio Banderas) pedig színházrendező, aki épp a Hedda Gablert állítja színpadra (nyilvánvalóan nem véletlen, hogy van áthallás Romy és Hedda titkokat rejtő, elfojtásokkal teli alakja között). Bizarr ellentmondás, hogy miközben Romy a New York-i lakásukban virágos kötényben szolgálja fel a reggelit a családnak, és bepakolja az iskolatáskát a gyerekeknek, a cégnél élet és halál ura, aki már a power dressinggel is jelzi az alkalmazottak felé, hogy ki a főnök. Az új gyakornok, Samuel (Harris Dickinson) rögtön felkelti az érdeklődését, és nem csupán azért, mert szemtelen kérdéseket tesz fel a csoportos bemutatkozás során a vállalat működésével kapcsolatban, hanem azért is, mert korábban már látta az utcán. Szemtanúja volt annak, ahogy a fiatal férfi lenyugtatott, és kezes báránnyá tett egy gyerekre támadó, megvadult kutyát.

És ezen a ponton rögtön könnyű is belecsúszni abba a csapdába, hogy a BDSM-kapcsolatokat kezdjük elemezgetni, hivatkozva mindenféle tanulmányra és statisztikára arról, hogy a CEO-k, akik emberek életét érintő döntéseket hoznak napi szinten, és irgalmatlan mennyiségű stresszt viselnek el, miért vágynak nagyobb számban egy ilyen jellegű viszonyra, hogyan lazulnak és töltődnek fel azáltal, hogy átengedik az irányítást egy domnak vagy egy dominának. Ahogy azonban már jeleztük: a BDSM helyett bármilyen olyan típusú szexuális vágy is megjelenhetne a filmben, amelyet a közvélekedés – különösen egy nő esetében – kínosnak, a mottóra hivatkozva „borzalmasnak” talál. A Jókislányban épp a BDSM Romy titkos, elfojtott vágya (már a film legelején ilyen témájú klipre maszturbál a laptopja előtt), és Samuel rá is érez erre, veszi a lapot: a flörtöléseik során kezdi feszegetni a határokat, próbálgatja, meddig mehet még el.

És miközben ők ketten ezt a tangót járják, világossá válik a néző számára is, hogy miként kötötték korábban gúzsba Romyt a társadalmi normák, az illem, valamint a szocializált szexualitás metaforájaként is értelmezhető házasság intézménye. vigyázat spoiler! Romy először csak úgy mer a férjének beszélni az erősen cenzúrázott szexuális vágyairól, hogy elbújik a lepedő alá, hogy ne is lássa a férfi reakcióját, aki felvilágosult feministaként próbál ugyan a kedvére tenni, de a nő vágyait hallva láthatóan elszáll az ihlete az aktustól. Magyarán abban a pillanatban, hogy hősnőnk őszinte és nem egy szerepideálnak igyekszik megfelelni, hanem dadogva, szégyenkezve, a lepedő alatt suttogva megmutatja önmagát, feltárja az énjének a legtitkosabb részét, azonnal visszaterelik őt a jól bejáratott, heteronormatív útra.

Nicole Kidman és Harris Dickinson. A képek forrása: MAFAB

Samuel viszont a férjjel szemben már egy egészen másfajta szexualitást képvisel – a sebezhetőségében is sokkal magabiztosabbat, elég csak az áruházi dzsekijére és az olcsó öltönyére gondolni, amelyek a titkait, a beszédes tetoválásait fedik. Ezek égnek be a film egyik legemlékezetesebb jelenetében a retinánkba, miközben a férfi  – bár csak félmeztelen – egészen lemeztelenedik Romy előtt George Michael Father Figure című számára táncolva. Samuel tanulja a nőt, feltérképezi a konszenzuális játékuk szabályait, amelyeket botladozva, a helyzetet gyakran kínosnak érezve, közösen alakítanak ki Romyval, miközben azzal kísérleteznek, hol van az a töréspont, ahol a varázs elillan, ahol még izgató és nem röhejes számukra az, amit csinálnak. A fiatal férfi mint valami szexguru, a nő tudattalanját érinti meg, de csak addig megy el, amíg számára is rendben van a dolog, tehát nem tesz eleget szolgai módon Romy igényeinek, hanem a saját vágyainak is utat enged. Abban a pillanatban, amikor Samuelt Romy ugyanúgy visszatereli a bejáratott útra, ahogy Jacob tette azt a nővel a lepedős jelenetben, a gyakornok azonnal megérti, hol vannak ennek a viszonynak, jobban mondva hősnőknek a határai, mi az, amit már képtelen, pontosabban nem is akar megadni neki.

Emiatt van jelentősége annak, hogy Samuel jóval fiatalabb Romynál. Lehet, hogy a vállalati szférában a nő a főnök és Samuel a gyakornok, de az intimitás és a szex terén Romy a gyakornok és Samuel a vezető. A korkülönbség nem csak amiatt fontos, mert a klasszikus nemi sztereotípiát, a fiatal nő-jóval idősebb férfi felállást a feje tetejére állítja, és ezáltal görbe tükröt tart neki, hanem azért is, mert rámutat, mit gondol másképpen a Z generáció a nemi szerepekről és a szexről, hogyan lépett már túl az X és az Y generáció nézetein. vigyázat spoiler! (A lebukásukkor Samuel megjegyzi, hogy Jacob elavult álláspontot képvisel, amikor a felesége viszonyát abban a számára kényelmes narratívában akarja értelmezi, hogy Romy kihasználta Samuelt).

Ugyanerre, a nemi szerepekkel kapcsolatos megváltozott álláspontra világít rá Romy asszisztense, Esme (Sophie Wilde) figurája is, aki hiába hozza fel többször az előmenetelét Romynak, a főnöke – ha nem is elutasító szándékkal – semmi konkrétumot nem tesz az ügy érdekében. Úgy fest, Romy nem érzi/érti még a gentlewomanlike-ot, amelyet Esme próbál neki elmagyarázni: csak úgy változhat a status quo, ha a nők is segítik egymást (mint teszik azt a férfiak évezredek óta), és az a nő, aki feljebb jutott, nem foggal-körömmel védi a nehezen kiharcolt pozícióját a férfiak dominálta vállalati világban, hanem más, rátermett nőket is közel enged a tűzhöz.

A filmnek keretes a szerkezete: egy szeretkezéssel indul a férj és a feleség között, és egy szeretkezéssel ér véget, szintén közöttük. A két aktust összehasonlítva egyértelmű, hogy Romy nagy utat járt be Samuel vezetésével, de a gyakornok és Esme karakterét alapul véve ez messzebbről nézve még mindig ugyanaz a kitaposott út. vigyázat spoiler! A viszony során Samuel meggyógyította Romyt, és bizonyos értelemben meggyógyította a házasságát is, amelyben a nő 19 év alatt egyszer sem élvezett el. De ez már – halleluja – Samuelnek hála, Jacobbal is megy neki. Igaz, csak akkor, ha jóravaló feleségként az aktus közben a gyakornokra gondol.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.