MEGÉRDEMELNI ÖNMAGUNKAT Lilja Ingolfsdottir: Szerethető

Az alkotó-szerző életére reflektáló, szubjektív narratívák reneszánszukat élik abban a korban, amikor az önfejlesztés, az egészséges énkép, a szembesülésen alapuló terápiák jelentősége nagyobb, mint valaha. Motivációs tréningek, marketingplakátok, reklámok és műsorok tömkelege harsogja, hogy a „változás benned kezdődik”, „dolgozz magadon”, vagy éppen ellenkezőleg, „fogadd el magad”, „légy önazonos”, „maradj meg annak, aki vagy”. Nem véletlen, hogy a kortárs film egyik legnépszerűbb területévé nőtte ki magát a sokszor önéletrajzi ihletésű, saját élményekből, tapasztalatokból táplálkozó traumafilm, mely műfajtól (dráma, romantikus film, felnövéstörténet stb.) függetlenül belső, megélt tematikákat mozgat, még ha a matéria alapvetően fikciós keretbe is rendezi a művész benyomásait. Lilja Ingolfsdottir nagyjátékfilmes debütálása is ebbe a trendbe sorolható: ugyan narratívája konstruált, a karakterek, élethelyzetek jó része az évtizedek alatt felhalmozott tudásból építkezik.

Maria (Helga Guren) éppen válófélben van, amikor egy átlagosnak ígérkező bulin megpillantja Sigmundot (Oddgeir Thune). A szerencsés találkozás szerelem első látásra, így a nő fejébe veszi, hogy bármi áron, de megszerzi álmai férfiját. A kétgyermekes anya pár próbálkozás után sikerrel jár, először minden álomszerűen alakul, azonban a rózsaszín ködöt egy hétéves időugrás szakítja meg: Sigmund hat hete volt utoljára otthon, míg Maria új házasságából született két gyerekével küzd, miközben karrierválság és a szellemi kimerültség szélén áll. Az elsőre ártalmatlannak tűnő veszekedés hatására Sigmund – akár a csiga, mely a legkisebb rossz mozdulat után házába húzódik – bezár, majd végül meglebegteti a válás lehetőségét. Maria ezért egy barátnője apró apartmanjába költözik, ahol kénytelen-kelletlen szembe kell néznie családjától öröklött reflexeivel, hosszú ideje rosszul menedzselt szülői szerepével és végső soron magával, a mindennapi teendők súlya alatt összeroskadt, „dühös” énjével.

A rövid premissza után pillanatok alatt eszkalálódik a központi konfliktus, pillanatok alatt borul fel a harmonikusnak tűnő párkapcsolati dinamika. Sigmund gyakorlatilag megmerevedik a szerelmi libikókán, ezzel fent hagyva az elemi kommunikáció hiányától egyre nagyobb pánikba eső Mariát, aki sem nem érti, se nem érzi a radikális reakció okát. Ebbe a bizonytalanságba kerül a közönség is, a férj drasztikus viselkedésváltozása és az ezzel járó hirtelen figyelemmegvonás, a visszacsatolás hiánya még úgy is különösen kegyetlen „megoldásként” értelmezhető, hogy sejthetjük: az okozat után ismerjük meg a valódi okokat. Maria látszólag koncentráltan szembesül korábbi tetteinek következményeivel, nincs átmenet, napról napra kibontakozó elhidegülés, másnap már az idegen, fojtogató lakásban találja magát, egyedül. Az időről időre fellángoló dühöt lemondó könnyek hűtik, ám az igazságtalan helyzet valójában esély arra, hogy az újabb válás peremén álló egyén egyet hátralépve az idáig vezető út felfejtésével kerüljön közelebb a válság origójához.

Rövid életünk során rengeteget foglalkozunk azzal, hogy mások hogyan vélekednek rólunk, milyen karrier, milyen élmények és eredmények várnak ránk, miközben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy magunkkal is dolgunk van nap mint nap, mely munkát senki sem fogja elvégezni helyettünk. Hárítunk, terelünk és tagadunk, hogy az általunk berendezett komfortzónánkban maradjunk, de a padlás közben csak telik és egy ponton kontrollálatlanul ömlik ránk a részben kidobandó, részben rendezésre váró, elhanyagolt limlom. A házassági határhelyzet teszi lehetővé, hogy Maria felmenjen, majd egyesével kibontsa a sokszor gyermekkorból eredeztethető, másszor közelmúltból származó, feldolgozatlan traumákat tartalmazó dobozokat. Úgy érzi, mindent megtesz gyerekeiért, lánya (Maja Tothammer-Hruza) mégis utálja, saját benyomása szerinte nem viselkedik dühösen, férje mégis ezzel vádolja, úgy véli, nem hasonlít anyjára, ennek ellenére a film csúcsjelenetében nem csak saját jellemével, hanem a szülő által generációs viszonylatban hordozott – így benne is meglévő – akár első, majd második kapcsolatát mérgező toxikus sémákkal szembesül. Persze nem minden az ő hibája (simán elképzelhető egy párfilm, amiben Sigmund nézőpontját ismerjük meg), de meg kell értenie, hogy az egészséges interperszonális viszonyok fenntartásához először magát kell helyre tennie.

A képek forrása: MAFAB

A Szerethető a magyarázó, mozaikszerű flashbackek, ismétlések mellett (a közelmúltból eszünkbe juthat A világ legrosszabb embere, vagy a Rossz versek is) képi és narratív szimbólumokkal árnyalja a felismerés felé vezető utat: Maria arca számos felületen (pl. ablakon) tükröződik, ám nem hajlandó szembenézni árnyékénjével, majd hiába próbálja megölelni barátnője, a „pulcsi túl szúrós”. Ugyanígy az első terápiás foglalkozáson (mely a változás egyik fő terévé válik) az önkényes, csak saját szempontjait szem előtt tartó ego beszél belőle, míg később az „őt” fokozatosan váltja le az „én”. A filmen végig ívelő mellékszál az anya-lánya tematika is: Maria csak az anyjától kapott szeretetnyelvet tudja alkalmazni, mely pontosan ahhoz a távolságtartó, mély törésvonalak mentén meghatározott viszonyhoz vezet, ami annyira zavarta gyerekként. Nem csak azt a kérdést kell feltennie, hogyan válhat önmaga jobb verziójává, hanem azt is, hogy milyen élmények, tapasztalatok alapján fejthető vissza a jelenben manifesztálódó hibás működés?

Ingolfsdottir drámájának legnagyobb erénye, hogy az egymást kiegészítő epizódokban könnyen magunkra ismerünk: vagy azért, mert mi is hajlamosak vagyunk az adott viselkedésmintára, vagy éppen fordítva, ismerünk embereket, akik hasonló mechanizmusok mentén élik mindennapjaikat. Bár a végkövetkeztetés és annak módja némileg didaktikus – ha lecsupaszítjuk az üzenetet, akkor egy leegyszerűsített, már-már life coach-okat idéző feloldást szeretne a szánkba rágni –, a teljes kép jóval komplexebb ennél. Csakúgy, mint a gyógyulási folyamat során, a kezdeti sikerek (tüneti kezelések) azt a hamis látszatot keltik, hogy már közel járunk (vagy meg is érkeztünk) az egészséges állapothoz, ám ahhoz, hogy felépüljünk, valójában a betegséget kiváltó okot kell megtalálnunk.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.