HOGYAN NE DŐLJÜNK BE A TUDOMÁNYOS ÁLHÍREKNEK? Emberarcú tudomány

„Féregpetéket oltanak belénk, krumplival lehet kiszívni a vakcinát” – olvasható a népszerű internetes hírportálon. „A csodás gyógyulásom óta nagyon hiszek a hang gyógyító erejében” – írja a népszerű művész, Laár András a közösségi média felületén, meglátása szerint hangterápiával gyógyíthatóak a testi betegségek. „A hormon-szmog állhat a férfiak csökkenő termékenységének hátterében” – írják egy szalagcímben. A legtöbb esetben megannyi légből kapott és megalapozottnak tűnő információ között kell iránymutatás nélkül szelektálnia az embereknek, ezért joggal tehetik fel a kérdés, hogy kinek lehet hinni egy ilyen ellentmondásos világban.

A Bárdos–Tuboly szerkesztőpáros, ahogy kötetük címe is mutatja – Emberarcú tudomány – Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában – azt tűzte ki célul, hogy a tudomány semleges, elszigetelt, felsőbbrendű státuszát közelítse a hétköznapi emberek tudományról alkotott képéhez. A könyv egyfajta iránytűként szolgál, eligazítást nyújt abban a kérdésben, hogy mi számít megbízható tudománynak, milyen tudományos módszertant lehet elfogadni, és mi számít áltudománynak. A könyv változatos esettanulmányai pont arra mutatnak rá, hogy a tudomány nem fekete vagy fehér, nem végletes, és még a hozzáértő szakértőknek is nehéz olykor meghatározniuk, mi számít áltudománynak és tudománynak.

A könyv egyrészről edukatív célokat teljesít, mert részletesen bevezeti az olvasót a tudományfilozófiai megközelítésekbe, másrészről példákon keresztül szemlélteti, hogy a mai kor emberének egyáltalán nincs könnyű dolga az információk szelektálásában. Arra is racionális magyarázatot ad, hogy miért hisznek az emberek a konteókban, áltudományos eredményekben, vagy az összeesküvés-elméletekben. A kötet felütését Harry Collins bevezetője adja, majd a szerkesztők részletes, de átfogó előszóban ismertetik a könyv elméleti alapjait. A második részben tizenkét izgalmas esettanulmány árnyalja a problémákat: „olyan kötetet szerettünk volna összerakni, amely valamiképpen a két szélsőség (a tudomány teljes tagadása, illetve feltétlen dicsőítése) közt fel tud mutatni egy közös diszkusszióra és munkára elegendő alapot”.

Ebbe az intellektuális vitafolyamatba hívja meg a kötet az olvasót, ám ehhez elengedhetetlen az alapvető definíciók és megközelítésmódok ismerete. Először a klasszikusnak számító Karl Popper 1934-ben megjelentetett A tudományos kutatás logikája című munkáját veszik alapul, mely a módszertani megfontolásokra mutat rá tudományok és áltudományok között. Popper szerint a tudományosság kritériuma a tapasztalat általi cáfolhatóság; tudományosnak tekinthető az az állítás, amely falszifikálható. Bár a popperi javaslat széles körben elterjedt, mégis számos kritika érte, mivel nem nyújt kielégítő megoldást a tudomány működésének leírására. Larry Laudan szerint ugyanis lehetséges, hogy nemcsak tudományos, hanem áltudományos állítások is falszifikálhatók. Lakatos Imre álláspontja, hogy a tudománynak van egy ún. kemény magja, amit mindenáron meg kell védeni a kritikától, körülötte helyezkedik el a védőöv, ami bizonyos módszertani módosításokat ugyan enged, de a tudományos közösség ítéletére bízza annak mértékét és milyenségét. Massimo Pigliucci merőben más megközelítést képvisel, szerinte „alapvetően elhibázott bármiféle, a tudományt az áltudománytól elválasztó demarkációs kritérium keresése, sőt maguktól a fogalmaktól is meg kell szabadulnunk.” Elmélete szerint a fenti megközelítés helyett érdemes négy kategóriában – megalapozott tudományokban, puha tudományokban, proto-vagy kvázitudományokban és áltudományokban – gondolkoznunk, amelyek határai elmosódhatnak és a kategóriák közötti átmenet fokozatos lehet. Ez a megközelítésmód is azt mutatja, hogy a tudomány határai mozognak, és útvesztőjükben igencsak nehéz laikusként eligazodni. Megoldást jelenthet a társadalom edukációja, de a jelen perspektívájából visszanézve a múltban elfogadottnak tekintett tudományok alapjai pl. asztrológia, alkímia stb. mára megrendültek. A jelenkori tudomány helyzete sem egyszerű, ugyanis „a tudománnyal szembeni bizalmatlanság fő oka az, hogy az átlagemberek […] nincsenek elég tudományos tény birtokában.” Mindez megmutatkozik olyan kérdésekben, amikor el kell döntenünk, hogy egy vakcina hatásában hiszünk-e, követjük-e a legújabb táplálkozási ajánlásokat, melyik szakértőnek hiszünk a dohányzás káros következményeit illetően stb. Kuhn programja szerint azt tekintjük igaznak és elfogadottnak, amiben élünk (paradigma), és e rendszer hiányosságait, lyukait mint rejtvényfejtők befoltozzuk. Ám, ha a folyamat elhúzódik, vagy megoldhatatlanná válik, akkor az anomália következtében krízis alakul ki, és új eszközök, megoldások is elfogadhatóak lesznek. Felfogása rámutat arra, hogy a tudomány semmiképpen se írható le statikusnak, állandónak, hanem egy folyamatos fejlődésben és változásban lévő rendszerről beszélünk, melynek a tudósok és a társadalom tagjai egyaránt részesei.

Egyértelműen látszik, hogy Popper megközelítése azóta számos ponton fejlődött, de a demarkáció nehézségei nem lettek csekélyebbek, ugyanis mérhetetlenül nehéz egy olyan heterogén területet definiálni, mint a tudomány. Egy megfelelő definícióhoz elengedhetetlen olyan feltételek megadása, amelyek egyértelműen segítenek eldönteni, hogy egy adott módszer, terület vagy elmélet áltudománynak vagy tudománynak számít-e. A megértést segítik a könyv esettanulmányai, melyek teljes körű bemutatására a recenzió nem vállalkozik, de betekintést enged néhány tanulmány megállapításaiba.

Láng Benedek a Valódi és ál-kódfejtések a titkosírások történetében című fejezetben több izgalmas példán keresztül mutatja be, hogy a kódolt üzenetek feltörésének milyen fontos szerepe lehet egy bűncselekmény felderítésében. Említést tesz a Beale-kód 1880-as kódnyelven írt könyvéről, ami hat évszázaddal ezelőtt elrejtett aranykincs-lelőhelyek koordinátait ígérte, bevonja az olvasót a híres Voynich-kézirat kódolásának folyamatába, amiben az illusztrációk alapján egy csillagászati, egy balneológiai és egy botanikai fejezet vár még megfejtésre. Talán a legizgalmasabb eset, Michael Drosnin transzpozíciós módszere, melyben a Bibliában Obama héberre fordított neve betűinek előfordulását vizsgálta, amelyek pont 1200 karakterre egymástól jelentek meg. Tetézte a pánikot, hogy ezeken a helyeken merényletre utaló szavak bukkantak fel. A kódoló ezzel a módszerrel az izraeli miniszterelnök elleni merényletet is megjósolta. Matematikusok és szakértők próbáltak arra rámutatni, „hogy ez így teljes hülyeség”, melyre Drosnin ellenvetése az volt, hogy ha a Moby Dick szövegében ki lehet mutatni hasonló merényletek tervét, akkor azt ellenérvnek fogja tekinteni. A lelkes kritikusok azonnal belevetették magukat a kódfejtésbe, számítógépes programjaik segítségével többek között megtalálták Lincoln, Martin Luther King, Kennedy és Lady Diana nevét is, odáig mentek el, hogy a kihívó Drosnin halált is megjósolták a könyv alapján. A példa rámutat arra, hogy milyen nehéz megtalálni a határt áltudomány és a tudomány között és megbízható tudásra szert tenni.

„Az vagy, amit megeszel!”- hangzik az ismert mondás, mégis számos áltudományos trendet követnek sportoló, fogyni vágyó, vagy egészségesebb fizikai állapotot elérni kívánó emberek. Bóna Enikő a Táplálkozás-áltudomány – Adatok, hiedelmek és történetek című fejezetben magyarázatot ad arra, hogy miért olyan népszerűek a divatdiéták, és miért hisznek kevésbé az emberek a szakértők által javasolt étkezési terveknek. A fejezet elején a normatív bizonyítékokon alapuló orvoslás standardjait ismerhetjük meg, könnyen belátható, hogy a diabetológiai irányelvek meghatározása összetett folyamat, mindig objektív alapon, multidiszciplináris fejlesztőcsoportok (orvosok, ápolók, dietetikusok stb.) javaslatai szerint, tesztelés és utóellenőrzés után kerülnek ajánlásba. A tanulmány a léböjt mint áltudományos méregtelenítő kúra esetét elemzi. A szerző rámutat arra, hogy tudományos, orvosi ajánlások nem állnak az említett módszer mögött, mégis hihetetlenül népszerű. Az empirikus kutatásnak az egyik érdekes eleme, hogy a „méregtelenítés” mint fogalom is ellentmondásos, a megkérdezett fókuszcsoport tagjai közül voltak akik a vegyi élelmiszeripari anyagoktól, mások a salakanyagoktól való megszabadulást jelölték meg, egyesek béltisztításnak, vagy spirituális megújulásnak nevezték a folyamatot. Nyilatkozataik szerint a kúra hasznosságát még annak árán is elfogadják, hogy tudják, csak ideiglenes állapotot biztosít. Bóna felveti a kérdést, hogy mit tanulhatnánk az áltudományos kommunikációból. De végül arra a belátásra jut, hogy az áltudományos tanokhoz hasonló vakmerő, végletes ígéreteket a tudomány nem tud tenni. A megoldás megint az origóhoz vezet vissza minket, vagyis a gyermekkori egészségnevelés fontosságához, miszerint alapvető biológiai tudást és szókincset adjuk át a felnövő generációknak.

Krekó Péter, Simon Evelin, Szolnoky Levente és Zeiss Anna a Pszichoanalízis: tudomány, áltudomány vagy nem tudomány? című tanulmányukban Freud módszerét vették górcső alá. A Popper által kidolgozott cáfolhatósági kritérium mentén igyekezték megvizsgálják a népszerű pszichológus tanait. Az elmélet – ami bizonyos testi tünetek lelki okainak felfejtésével foglalkozik – a tudományelmélet és tudományfilozófia támadásainak kereszttüzében áll, ugyanis nehezen falszifikálható, számos „elhárító magyarázat” óvja a kritikától, másrészről pedig az empirikus vizsgálatok azt bizonyítják, hogy részelemei igazolhatóak és cáfolhatóak is, tehát nem állíthatjuk a pszichoanalízisről hogy áltudomány lenne. Az igazolható empirikus kutatások közül a fejezetben említésre kerülnek a „freudi elszólások,” nyelvbotlások esetei, miszerint a szituációk és az érzelmek elősegíthetik az elszólásokat. Szó esik a „hamis konszenzus hatásáról” amikor az emberek hajlamosak túlbecsülni a velük azonosan vélekedők számát, de szó esik a projekcióról, az indulatáttételről és az elfojtás jelenségéről. Másrészről az igazolhatóság feltételeit még nem teljesítették a szublimáció és a katarziselmélet vonatkozó kísérletei. A videójátékok és médiafogyasztás kapcsolatát a katarzisélménnyel összefűző kutatás például azt bizonyítja, hogy az agresszív játékok feltételezett negatív hatásával ellentétben, pozitív hatás figyelhető meg rövid távon a gyerekek körében. A fejezet konklúziója, hogy Freud elmélete bizonyos szempontból kiállta a tudományosság vizsgálatának próbáját, de az empirikus módszerek sem alkalmasak teljeskörűen az igazolásra.

Az Emberarcú tudomány – Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában című könyvet mindenkinek ajánlom, aki szeretne eligazodni a tudomány és az áltudományok szövevényes világában és az esettanulmányok kapcsán elgondolkozna az összesküvés-elméletekről (Tanács János), az orvoskommunikáció dezinformációs hatásáról (Falyuna Nóra), a parapszichológiáról (Tuboly Ádám), a kongói dinoszaurusz és az erszényes farkas létezése körüli vitáról (Bárdos Dániel), Keplerről és az erőblokkolás problémájáról (Kutrovátz Gábor), a honfoglaló magyarok világfájával kapcsolatos illúziók tudományos, áltudományos hátteréről (Pócs Éva), a vadon élő állatok ökológiai tudásának keletkezéséről (Babai Dániel), a nukleáris technológia körül kialakult vitáról (Egres Dorottya) és végül a tudásformákat, értékeket és hiteket szintetizáló kommunikációról (Zemplén Gábor).