3 months
2
Revizor: A “Performance Now!” a School of Disobedience fesztiválja, ami minden évben két napon keresztül kiemelt időt, teret és figyelmet fordít a kortárs performanszművészet és közösségi művészeti gyakorlatok feltérképezésére. A fesztivált idén Ádám Anna felkérésére a Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszék hallgatói szervezik, helyszínként pedig csatlakozott a 1111 Galéria, a STEREO Művház, és az AGORA Community. Nektek mit jelent ez az együttműködés? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a mentorálás során? Mi strukturálta a közös munkát?
Szabó Zsinka: Nehéz elkerülni az olyan frázisokat, hogy lehetőség és tanulás, hiszen a helyszínek és vezetőik munkásságának a példája önmagában hasznos tapasztalás, mivel mind nagyon különböző struktúra mellett működnek. Ez a dolog tanulás része. Az, hogy mindhárman mögénk álltak, valójában kivételes lehetőség, hiszen mindegyikünknek ez az első performansz fesztiválja, de így mégse a nulláról indulunk, hanem egy fix háttérrel. Ádám Anna minden munkafolyamatot személyre szabottan edzett, a kurátori koncepció kidolgozásánál is előbb gyakorlatokat mutatott, utána a magunk módján dolgozhattunk, de kaptunk visszajelzést és konzultációs lehetőséget is.
Clean Techno Clubbing. Fotó: Lea Filterman
R: A “3. Performance Now!” 2025. február 8-9. között az „INFANTILIZÁCIÓ: FELNŐTTEK, AKIK GYEREKEK, ÉS GYEREKEK, AKIK FELNŐTTEK” témáját három perspektívából vizsgálja: Függőség – Fúzió, Függetlenség – Szeparáció, Egyensúly – Stabilitás. Hogyan körvonalazódott a koncepció? Mi motiválta a témaválasztást? Mennyire tudtok személyesen kapcsolódni a felvetett problémához?
Simon Lili: Sokat beszélgettünk a többiekkel arról, hogy ki hogyan lát maga előtt egy performansz fesztivált, mit szeretnénk és mit nem. Nagyon fontos volt, hogy kapcsolódni tudjunk a témához, és ne legyen könnyen kitalálható, milyen műveket fogunk kapni. Amikor megszületett az ötlet, arról beszélgettünk, kit mi idegesít, és egyöntetűen feljött a gyerekes felnőttek témája, azoké a gyerekeké, akiknek túl hamar fel kellett nőnie és mára teljesen kiégtek, pedig csak húsz év körüliek. Illetve ehhez szorosan kapcsolódott a függőségek kérdése és az, hogy milyen nehéz jónak lenni, illetve hogy tudunk-e egyáltalán azzá válni. Arra jutottunk, hogy nem akarunk megfelelni és nem akarunk tökéletesek lenni, úgyhogy elkezdtük rögzíteni a témánkat.
Szabó Zsinka: Személyesen mindenekelőtt a gyerekkorban tartott felnőttek vonalához kötődtünk, valahogy azt a kettős nyomást kezdtük el körbejárni, hogy a “mi korunkban” szórakoznunk kellene (ami persze rengeteg fogyasztással jár: kávézások, iszogatás, koncertek), de meg is kéne alapoznunk is a jövőnket (bármit is jelentsen ez), létrehozni valamit. Az infantilizáció fogalmára teljesen véletlenül találtunk, és azonnal megszavaztuk, mert benne van a saját vonatkozásunk, de sokkal általánosabb ennél, ezért szabadabban lehet rá csatlakozni. Több olyan pályázat is érkezett, amelyek épp az ellenkezőjét, a felnőtt szerepben tartott gyerekeket tematizálják.
R: A “3. Performance Now!” 2 nap alatt, 3 helyszínen, 68 művésszel zajlik: 35 performansz, 13 közösségi esemény kerül bemutatásra. Külföldi és hazai művészek, fiatalok és idősebb generáció, ismertebb és kevésbé ismert alkotók egyaránt. A fesztivál meghívásos is lehetett volna, ti mégis a nyílt felhívás műfaját választottátok. Miért? Mik voltak a válogatás szempontjai?
Simon Lili: Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy másoknak mit jelentenek ezek a fogalmak és jelenségek, fontos volt a számunkra, hogy lehetőséget adjunk olyanoknak is, akikre eddig még nem figyeltek fel, vagyis teret adjunk a bemutatkozásnak is. Minél színesebb csapatot szerettünk volna összeállítani – mint egy kirakósnál, ahol az infantilizációt kell kirakni: mindenki más darabbal járul hozzá a nagy egészhez, mégis ezeknek valahol ugyanaz a magja. Örülök, hogy ilyen sokrétűen mutathatjuk be és járhatjuk végig a témát és hallhatunk majd hatvannyolc különböző választ a kérdéseinkre.
Szabó Zsinka: Tulajdonképpen minket is “open call” jelentkezőként verbuvált Ádám Anna: az csatlakozott a szervező csapathoz, akit érdekelt, és tudta vállalni a részvételt. Szerettük volna tovább vinni ezt a fajta nyitottságot, nem beszélve arról, hogy kezdő kurátorként mi is küzdünk azzal, hogy sokszor ismeretség vagy relevancia listák árán jutunk lehetőséghez. Ezzel a felfogással szemben akartunk állást foglalni.
Experimental and Radical Performance Night. Fotók: Galsi Boglárka
R: Sokan jelentkeztek a felhívásotokra. A kiválogatott anyagot látva mit gondoltok, mit lehet elmondani a hazai performanszközeg helyzetéről? Reprezentatív-e a szemle, akar-e egyáltalán az lenni?
Szabó Zsinka: Nem volt célunk, hogy a magyar vagy a nemzetközi performanszközeget bemutassuk, és szerintem nem is tesszük ezt. Sokkal fontosabb, hogy a művészek, kollektívák saját magukat, munkásságukat hitelesen képviseljék, megjelenítsék, anélkül, hogy kanonizált jelzőkkel és fogalmakkal kellene azonosítani őket. Persze léteznek tendenciák, formák és témák, amik sokakat inspirálnak, és biztos vagyok benne, hogy a látogatóink is felfedeznek majd maguknak egymással párbeszédbe állítható performanszokat.
R: A fesztiválra hatvannyolc művészt válogattatok ki tizennégy országból. Hogyan látjátok a fesztivál szerepét a hazai és nemzetközi szakmai párbeszédben?
Ádám Anna: A fesztiválnak nem célzottan szerepe egy művészi párbeszéd elindítása vagy meglovagolása, nem akar se ízlést, se véleményt formálni, nem akar fontoskodni, se meghatározó lenni. Lehet, hogy kívülről ez az egész nagynak tűnik, hiszen vannak külföldi művészeink is, ennyi alkotó bemutatása valóban impozáns vállalás, ettől függetlenül a fesztivál szándékosan kicsi és családias, összesen száz jegyet árulunk. Egyrészt a helyszínek sem képesek tömegek befogadására, másrészt ezek az experimentális produkciók gyakran kezdeti, törékeny fázisban vannak, tehát az intimebb kontextus megteremtése egyszerűen jobban passzol a munkák koncepciójához és karakteréhez is. Illetve ez rezonál az én alkotói praxisommal és művészi víziómmal egyaránt. Habár sok mindent csinálok, majdnem minden projektem limitált létszámú. Hiszek abban, hogy nem a létszám a lényeg, sőt! Kisebb, de fókuszáltabb közösségben mélyebbre tudunk menni, nekem szempont a pontosság és a részletesség. A School of Disobedience-ben a Masterclass-ok és a nyári táborok létszáma egyaránt maximum négy fő, a Fight Clubjaim maximum hatfősek, és vannak egyszemélyes performanszaim is. Így teljesen más minőségű kapcsolatot tudok kialakítani nézőimmel, résztvevőimmel. Személyeset. És ez nekem szempont.
Experimental and Radical Performance Night
R: Az, hogy a fesztivál ötletgazdája Ádám Anna és az általa működtetett School of Disobedience, markáns értékrendet és szemléletet is kölcsönöz az eseménynek. Ilyenek például a bátor kísérletezésre való biztonságos tér megteremtése, vagy a versengés helyett az együttműködés támogatása. Miként segítheti ez a keretrendszer, illetve maga a fesztivál a résztvevő művészek és kurátorok személyes és/vagy szakmai fejlődését, és hogyan ösztönözheti őket a további alkotásra, legyen szó térről, műről, közösségről?
Ádám Anna: A fesztivál alatt lesz péntek és szombat este is egy-egy Radikális és Experimentális Performansz Est 7-7 rövid, 5-15 perces produkcióval, ami tényleg szépen ötvözi a számunkra fontos értékeket. Ezeknek az esteknek van egy sajátos keretrendszere, ha úgy tetszik, házirendje, amit mindig fel is olvasunk. Például kimondjuk, hogy itt nem kész produkciók kerülnek bemutatásra, hanem kísérleti fázisban lévő ötletek, kutatási tervek, kérdéses jelenetek, amiket az alkotó ki akar próbálni, tesztelni szeretne. Vagyis maga a platform nyitott a bizonytalanságra, és ez nagyon felszabadítóan tud hatni mind a művészekre, mind a közönségre. De mondok egy másik példát is. Szintén a házirend része, hogy nem tapsoljuk meg a produkciókat. Azért nem, mert el akarjuk kerülni az összehasonlítást, a méricskélést, a hierarchiát. A kísérletezés nehéz műfaj. A Performansz Estre beválogatott munkák általában kezdeti fázisban lévő érzékeny, még nem kiforrott produkciók. Az alkotói szándékot értékeljük, a művész bátorságát, a nyitottságát. Egyformán büszkék vagyunk mindenkire, aki itt fellép.
Experimental and Radical Performance Night
R: Helyszínként csatlakozott az idei fesztiválhoz a 1111 Galéria, a STEREO Művház és az AGORA Community. Hogy látjátok, melyik tér milyen értéket képvisel? Hogyan tudnak ezek az értékek kurátori szempontból megjelenni, erősödni, illetve kapcsolódni egymáshoz, és a fesztivál témájához?
Szabó Zsinka: A STEREO-nak határozottan kiemelt fontosságú a közösségépítés, a találkozások és a befogadás. Rengeteg workshopot és klub jellegű eseményt szerveznek, ami persze mindenki számára nyitott, de a 8. kerületi közönségüknek kiemelt figyelmet tulajdonítanak. Az AGORA úgy tud a feltöltődés és az önfejlődés helyszíne lenni, hogy sokkal többet ad egy divatos jógastúdiónál. Ezt bizonyítja az is, hogy a kezdeményezésünkhöz csatlakoztak. A 1111 neve a fesztivál szempontjából összefolyt a School of Disobedience-szel, ami talán a leginkább kísérletező és radikális a helyszínek közül. Mindhárom hely igazi felfrissülés a művészeti-szcéna klasszikus színtereihez képest.
R: A kétnapos fesztivál alatt a performanszokon túl közösségi eseményeket és workshopokat is szerveztek a látogatóknak, illetve lesznek szakmai programok is, mint a preview vagy a kurátor-művész rapidrandi. Milyen élménnyel, tudással, tapasztalással gazdagodhat a néző, és hogyan segítik ezek a programok a téma mélyebb, árnyaltabb kibontását?
Ádám Anna: Valóban lesznek zártkörű szakmai rendezvények. Ezekre olyan szakembereket, művészeket, kutatókat, kurátorokat, programszervezőket hívtunk meg, akik valamilyen formában kapcsolódnak a performanszhoz vagy a közösségi művészeti formákhoz. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljönnek az elsősorban közös gondolkodást, ismerkedést, kapcsolódást elősegítő eseményekre, és bízom benne, hogy ezek további együttműködéseknek, projekteknek adnak majd kezdeti lökést.
Hungarian (HU) ·