EGYMÁSRA EXPONÁLT MÚLT Hiányzó tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve, Kassák Múzeum

„De hát ez a nő a kitalált történetekben él. A valóságban (…) bezárták, ütlegelték és végigrugdosták a szobán.”

A hiányzó tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve című kiállítás a Kassák Múzeumban arra keresi a választ, hogy mit lehet kezdeni egy több helyen megtört, feledésbe merült életművel. Sok esetben tényleg csak egy tekintet hiányzik, a figyelem és az a kellő hozzáértés, hogy az alkotó töredékes hagyatéka akár néhány művén keresztül is megértésre találjon, és művészettörténeti keretrendszerbe illeszkedjen. A képzőművész végső soron műtárgyaiban él tovább, és ha nem marad értő tekintet, aki gondozza őket, az alkotó valóban feledésbe merül. Kiváltképp igaz ez a holokauszt áldozataira, akiknek műalkotásai számos esetben elkallódnak, elvesznek, így kihullanak a kulturális emlékezetből, mielőtt alkotójuk még valóban intézményesülhetne. Gyakori, hogy ezek a tárgyak eltűnnek, majd értetlen tekintetek számára bukkannak fel újra. Őrzésre alkalmatlannak ítélik őket, ismét méltatlanul bánnak velük, vagy csak jóhiszeműen túladnak rajtuk – nem sejtve milyen hatalmas értékkel bírhatnak, ahogy azt sem, hogy képzőművészeti hagyaték részei.

A kiállításrendezést megelőző kutatásba, a Kassák Múzeum kutatócsoportja egy kortárs művészt hívott segítségül, aki a következő kérdésekre kereste a választ Révai fragmentált életművén keresztül: Mi történik akkor, ha kritikai aspektusból vizsgáljuk a Révai örökségéből maradt műtárgyakat, és (esetleg) többet vélünk felfedezni bennük, mint ami bizonyítható? Hol kezdődik az autofikció, és elválasztható-e a parafikciótól? Valóban eljuthatunk egy életmű részletéhez kitalált történetek segítségével? KissPál Szabolcs értelmezésében az autofikció megoldást jelenthet Révai Ilka bőröndjének, egyúttal munkásságának feltárásában. Révai kapcsolata Julia Margaret Cameronnal és Virginia Woolffal szintén KissPál projektjének köszönhetően tárul fel.

Ismeretlen fotográfus: Révai Ilka portréja, 1900-as évek eleje (Kajdi Csaba gyűjteménye)

De ki is volt valójában az 1873–1945 között élt Révai Ilka? Zsidó származású fotográfusnő, aki az 1910–1920-as évek egyik legérdekesebb fotósorozatát készítette az akkor harminc éves Kassák Lajosról. Korán megözvegyült, és részben anyagi megfontolásból döntött úgy, hogy kitanulja a fotográfiát; sorstársa volt azon női fotósoknak, akik női emancipációjuk révén sajátították el a fényképészeti technikai eljárásokat, akárcsak Besnyő Éva (cikkünket lásd itt). Révai Ilka elsősorban a német realista fotóiskola esztétikáját vitte tovább, portréi, melyeket a Kassák-féle Munka-körről és a kor kulturális szereplőiről készített, egyszerre tükröznek valamit az avantgárd emberábrázolásból és a realista esztétikából. Elfriede Mejchar osztrák alkotóhoz hasonlóan, aki lencsevégre kapta korának legnagyobb alakjait, köztük Hundertwassert, Josef Miklt, Maria Lassnig festőművészeket, Révai is készített portrékat Újvári Erzsébetről, Simon Jolánról, Mácza Jánosról, Bortnyik Sándorról, Hevesy Ivánról és Hevesy Margitról, illetve a korszak progresszív művészeiről.

Révai Ilka: Kassák Lajos portréja, 1917, ezüst, zselatin (Kassák Múzeum)

A gyanútlan látogató első pillanatban azt gondolhatná, hogy a kiállítás apropójául leginkább Révai Kassák Lajosról készített portrésorozata szolgál, amely elsőként tükrözi a német realista portréfényképezés, egyszersmind az avantgárd emberábrázolás hatását, ami Kassákot is jellemezte. Azonban ennél többről van itt szó. Ahogy azt a kiállítás hangsúlyozza, Révai Ilka hivatalosan nem tartozott a Ma köréhez, de 1919. június 8-án, a folyóirat galériájában egyéni kiállítást rendeztek neki, a Váci utca 11/b szám alatt, ahol 214 fotóját tekinthette meg az ide érkező közönség. A tárlatot Kassák Lajos nyitotta meg, a kiállított portrék alanyai nagyrészt a kiállításra érkező látogatók voltak. Révai Ilka korának kulturális szereplőit helyezte egy tablóra – sokan közülük a Ma tagjai voltak. A portréfotók mellett aktok, gyerekfotók és zsánerképek is szerepeltek, amelyeket szintén a környezetében hozzá közel állókról (például saját lányáról) készített. A történelmi események miatt megtört életmű egyik ékköve Révai lányáról készített aktsorozata, amelyet szintén a Váci utca 11/b-ben láthatott a nagyközönség. A kiállítás vélhetően életének első és utolsó tárlata volt. Azonban Révai nem pusztán a Kassák-fotók miatt vált érdekessé. Ami az első terem fotóanyagait vizsgálva nehezen érthető, hogy noha a fotográfusnő a Kassák-körrel egyértelműen kapcsolatban volt, addig a neki tulajdonított művekben nem egyértelműen fellelhető a nonfigurativitáshoz, konstruktivizmushoz való kapcsolódása.

A kiállításrendezés kezdetén mindössze az első teremben bemutatott fotóanyag állt a kurátorok, Cserba Júlia és E. Csorba Csilla rendelkezésére, akik szinte az életmű fragmentumaiból térképezték fel a 20. században élt fotográfus életrajzát és művészetét. Mindezt pedig egy újonnan előbukkant tárgy, Révai párizsi bőröndje alapján tették – amelynek értelmezésére egy kortárs művészt hívtak segítségül.

A fellelt bőrönd tartalmából arra következtethetünk – ahogy ez a meghívott művész KissPál Szabolcs parafikciós projektmunkájából világosan kirajzolódik –, hogy Révai kísérletezett a fotogrammal, a negatívra készített hibrid fotók így az absztrakció nélküli életmű hiányzó komponensébe nyújthatnak betekintést. A bőröndből előbukkant fotogramok ugyanis egyértelmű bizonyítékai a konstruktív, absztraháló képalkotásnak, amennyiben valóban Révai Ilka készítette őket.

Bortnyik Sándor: Révai Ilka fényképészeti műtermének hirdetése, 1919, litográfia (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Révai Ilka életműve több helyen is megtört, hagyatéka a számos külföldi emigráció és a vészkorszak miatt töredékesen maradt fent. Bár elméleti szövege jelent meg a fotózás mint iparművészet elismertetéséről, és kora kiváló művészeként tartották számon (meranói műterméről cikkek jelentek meg), művészi életpályája napjainkra szinte teljesen feledésbe merült. A Tanácsköztársaság leverését követően koholt vádakkal meghurcolták, hosszú időre vizsgálati fogságba került. Az 1920-as években a portréfotózás mellett műtárgyfotókat készített, és munkás fiataloknak tartott fotókurzusokat. Élete során többször költözött, ami szintén nem segítette az életmű megőrzését: Németországban tanulta ki a fotográfiát, 1911-ben a dél-tiroli Meranóba költözött, ahol portréfotózásból élt. 1917-ben hazatért, és a Nagykorona utca 32-ben nyitott saját fotóstúdiót, ekkor találkozott Kassák Lajossal is. 1927-ben lánya, Éva Párizsba költözött, ahová követte őt. Több mint tíz évig éltek és dolgoztak ott, majd Révai Ilka 1943-ban lánya és veje tanácsára elhagyta Párizst a német megszállás miatt, és visszaköltözött Budapestre. Utolsó lakhelye a pesti gettó volt. A Párizsban feladott, (és a kiállításon is látható) neki tulajdonított bőrönd azonban ekkorra már nem volt vele. Révai Éva és férje viszont túlélte a vészkorszakot, és halálukig nem bocsátották meg maguknak, hogy Ilkának a hazatérést javasolták.

André Kertész: Révai Ilka és Révai Éva párizsi otthonukban, @Donation André Kertész, Ministére de la Culture (France)

A leletmentés feladata leginkább egy régészeti feltáráshoz volt hasonlítható, mi sem jelzi ezt jobban, mint KissPál Szabolcs kortárs intervenciója: A párizsi lelet, amely nem más, mint a fotográfusnő feltételezett bőröndje, amely fotográfia és fotogram előállításához használatos eszközöket tartalmaz. A bőröndöt a Goldscheider bérház pincéjéből az épület 2016-os felújítása során találták, majd egy Ecseri piaci árustól vásárolta meg a Kassák Múzeumban létrejött kutatócsoport egy tagja, 2023. április 24-én, Révai Ilka születésének 150. évfordulóján.

A bőröndből előkerült hibrid fotók, amelyek egyértelműen tartalmaznak Révai-nagyításokat és egy ismeretlen személy által azokra készített fotogramokat, azt a hipotézist támasztják alá, hogy Révainak volt köze a modernizmushoz, sőt, Man Ray és Moholy-Nagy hatására saját fotogram-eljárást dolgozott ki, egy törött hanukia segítségével. KissPál Szabolcs projektje Révai Ilka elképzelt párizsi fotóművészeti aktivitásának feltárására tesz kísérletet, egyúttal a jelenbe emeli, és a művészettörténészek számára is értelmezhetővé teszi a több mint százötven évvel ezelőtt született művész munkásságát.

A fotogramok hátteréül szolgáló információt, amellyel KissPál végül dolgozni kezdett, egy kézi kötésű jegyzetfüzet támasztja alá. A bőröndből előkerült jegyzetfüzet tartalmaz egy 1930-as álomleírást, amelyben Révai Ilka egy Éva lányáról készített fotót említ. Az Éváról készített aktfotója (Női akt, 1920-as évek) „absztrakt képelemek táncaként elevenedik meg” a néző számára. Az álomleírásból kiderül, hogy Révai Ilka az álom estéjén Landau Erzsivel és Évával egy párizsi kiállításon járt, ahol Moholy-Nagy Light-Space Modulatorának első verzióját tekinthették meg. Itt kerülhetett kapcsolatba Moholy-Naggyal, aki közvetlenül ajánlhatta neki a fotogramot, mint a kor újszerű fotótechnikai eljárását. Révai fotogramjainak elkészítéséhez feltehetőleg álma hatására felhasználta korábbi negatívjait, sőt, lányával az ékszerkészítéshez használt kellékeit és korábbi meránói kellékeit is hasznosította.

Révai Ilka: Női akt (Révai Éva), 1920-as évek, Kajdi Csaba gyűjteménye

A fotogramok hátteréül szolgáló fotónagyításokon hol Révai legismertebb Kassák-fotográfiáját, hol Bortnyik Sándor egy festményének kompoziciós elemeit fedezhetjük fel. Révai azonban az álmában megjelent képet (Női akt, 1920) emeli be elsősorban. KissPál Szabolcs a hiányzó láncszemet, a Révai feltételezett fotogramjai mögötti technikai eljárást és a háttértörténetet kísérelte meg feltárni, ezzel egyúttal rekonstruálni Révai munkásságát. Nem meglepő ez az alkotótól, aki gyakorta készít parafikciós műveket, amelyek során az eredeti műben is felbukkannak olyan elemek, amelyek csak hipotézisek, tehát tulajdonképpen nem bizonyíthatóak. A hiányzó tekintet egyben a múlt teljeskörű vizsgálatának képtelenségére is utal Révai életművében, mely KissPál művészeti projektjében válik igazán hiányossá, és teszi a töredékes életművet forradalmivá. KissPál Szabolcs tekintete a projektben hasonló célt szolgál, mint az a hanukia, amely kulcsfontosságú eszköz volt Révai számára a fotogramok készítésénél. A hanukia csakúgy, mint Révai életműve: hiányos és töredékes, mégis nélkülözhetetlen szereplő. A ládából előbukkant fotogramok, amelyeket feltehetőleg Révai Ilka készített, nem mások, mint avantgárd fénykísérletek, amelyet a művész a hanukia mozgatható vázának segítségével készített el, meglévő fotóműveire exponálva egy újabb fotót. A fotogramok címe egy újabb rávezető nyom lehet, amelyet egyértelműen Man Ray párizsi 1922-es kiáltványához vezetnek vissza, Révai címadása így nem lehet véletlen. A feltételezés persze több problémakört is felvet. Ha fotóelméleti szempontok szerint vizsgáljuk a sorozatot, Walter Benjamin aurafogalma juthat eszünkbe. Hova tűnik Révai fotográfiájának aurája, vagyis egyedisége, annak speciális térhez és időhöz kötöttsége, ha kiderül róla, hogy másolat? KissPál Szabolcs ennek tudatában – a hanukiához hasonlóan – a fény ünnepének idején rávilágít Révai munkásságának rétegzettségére, melynek varázsát még a fikció lehetősége sem csorbítja.

A kiállítás 2025. június 1-ig megtekinthető.
Kurátorok: Cserba Júlia és E. Csorba Csilla
Kiállításötlet: Ifj. Dr. Botár Olivér
Kiállításszervezés: Sasvári Edit
Kapcsolódó kortárs művészeti projekt:
KissPál Szabolcs: A párizsi lelet