BÁBOK, HŐSÖK, PERNAHAJDEREK Bábu vagy? / Pannon Filharmonikusok, Kodály Központ

A műsoron a 19. század végén és a 20. század elején keletkezett zenekari művek szerepeltek nagy műfaji és stílusbeli változatosságban: hallottunk meghangszerelt karakterdarabot és versenyművet, balettszvitet és szimfonikus költeményt is. A négy mű más-más tulajdonsága révén: groteszk humorával, virtuozitásával és lírai dallamosságával vagy éppen a szenvedélyek elementáris erejű megjelenítésével tett szert tartós népszerűségre. A zenekar és karmestere számára éppen ez a sokféleség jelentette az igazi kihívást ebben a programban. Nos, mondandóm velejét már kiindulásképpen összefoglalva, úgy érzékeltem, hogy az előadóknak sikerült megtalálni a kulcsot mind a négy műsorszám sajátos hangjához és kifejezésmódjához.

Most, hogy ritkábban láthatjuk vezényelni Magyarországon, egyre szembetűnőbb, hogy Varga Gilbert kiemelkedő kvalitású dirigens, és hogy nem véletlenül merült fel a neve, valamikor évtizedekkel ezelőtt, komoly esélyesként a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatói posztjának betöltésével kapcsolatban. Persze az első műsorszám, Charles Gounod Marionett-gyászindulója, ez a szellemes zenekari miniatűr, még nem nyújtott lehetőséget arra, hogy tudásának, adottságainak széles skáláját bemutassa. De arra igen, hogy képet alkothassunk egyéniségének franciásan finom és elegáns oldaláról, a könnyed irónia iránti érzékéről.

Varga Gilbert

Annál súlyosabb kompozíció szerepelt a hangverseny második helyén: Wieniawski 2., d-moll hegedűversenye, amelynek szólistája egy méltán elismert dél-koreai hegedűművésznő, Seohyun Kim volt. Ez – a Csajkovszkijé mellett – a század bizonyára leghatásosabb hegedűkoncertje a muszkuláris teljesítmény, a Paganinit megszégyenítő technikai akrobatika szempontjából. Nos, az nyilvánvaló volt, hogy technikai szempontból a művésznő káprázatos biztonsággal abszolválta szólamát, de nem volna igazságos, ha nem tenném hozzá, hogy mind a kompozíció, mind a szólista zenei kvalitásai jóval túlmennek a puszta technikán. Wieniawski legjelentősebb kompozíciója dallambőségével, választékosságával és fegyelmezett, kiegyensúlyozott szerkesztésével zenei tartalomban is a legnagyobb romantikus szerzők versenyműveihez hasonlítható, Kim pedig imponálóan kiegyenlített hegedűhangjával, játékának koncentráltságával és tudatosságával, kikezdhetetlen intonációjával és – nem utolsó sorban – szuggesztív dallamformálásával igazán jelentékeny előadói egyéniségként mutatkozott be. A magam részéről egyetlen kissé elidegenítő elemet észleltem játékában, ami azonban részint szubjektív megítélés kérdése, részint pedig létező hagyományok közül történő választás eredménye: az én számomra tudniillik Seohyun Kim vibratója kissé túl sűrű, intenzív és mindenütt jelenvaló volt – de ebben igen nagy elődök példáját követte.

A versenymű igényesen kidolgozott zenekari szövetét Varga Gilbert nagy határozottsággal és precizitással, ugyanakkor kellő szenvedéllyel dirigálta; eközben azonban alkalmunk volt a zenekar homogén hangzásában, azon belül a makulátlanul megszólaló hegedűszólamokban is gyönyörködni. A zárótétel legnehezebb helyein pedig annak lehettünk tanúi, hogy a szólista a legnehezebb kettős- és hármasfogásokat is több, mint kifogástalanul: tűzzel, lendülettel, élvezettel szólaltatja meg; s ugyanez az elsöprő magabiztosság jellemezte a ráadásként eljátszott Ysaÿe-darabot is.

Seohyun Kim és Varga Gilbert a koncerten. Fotók: Dékány Zsolt / Pannon Filharmonikusok

A második félidő A csodálatos mandarin-balettszvittel indult, s a hangversenynek ebben a legnagyobb súlyú műsorszámában a karmester bebizonyította, hogy a legmegrázóbb, legtragikusabb tartalmak kifejezésére is megvannak az eszközei. Miközben a partitúra részleteit érzékenyen, finoman differenciálva bontotta ki, ügyelve az agogika, az akcentusok vagy a hangszínek nüanszaira, a mű disszonáns, pokoli pillanatai csontig hatoltak, s a darab végi Hajsza valóban életre-halálra zajlott. Az est eme legemlékezetesebb pontján egy remekmű, egy nagyszerű zenekar és egy igen jelentős karmester találkozott össze egy kivételes akusztikájú koncertteremben.

Zárószámkánt Till Eulenspiegel vidám csínyjeinek lehettünk tanúi Richard Strauss szimfonikus költeménye révén. Varga Gilbert itt nem csupán jó humorérzékéről tett tanúbizonyságot, de eközben a polgárpukkasztó, vásott főhős alakjában rejlő tragikumot is hangsúlyozta, egyensúlyt teremtve a tragikomédia két komponense között. S közben ő is, zenekara is láthatóan élvezte a darab erőpróba-jellegét, illetve a próba sikeres kiállását.

A koncert adatlapja a Pannon Filharmonikusok honlapján itt található.