Vidnyánszky Attila szerint az SZFE célja, hogy harcolni tudó diákokat neveljen

Nagyszabású eseménnyel ünnepelték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fennállásának 160. évfordulóját. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban összegyűlt a magyar filmes és színházi élet színe-java, egykori és mostani diákok, tanárok, igazgatók. Az ünnepség előtt volt lehetőségünk megszólaltatni az egyetem rektorát, Sepsi Enikőt, aki elmondta, a mostani jubileumi év egyik legnagyobb különlegessége, hogy idén, az alapítás 160. évfordulóján végeznek az első modellváltó osztályok.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem számos korábbi tanulóját kitüntették az eseményen díszkitűzővel. Kérdésünkre, hogy az alumni tagok közül volt-e bárki, aki a modellváltás miatt visszautasította volna a meghívást, a rektorasszony elmondta, hogy nem volt ilyen.

Most már azt hiszem, hogy az intézményen belüli és körüli békesség is állandósulni látszik. Az alumnusaink nagyon szép számban jelentek meg. Bízom abban, hogy ez a múltnak és jelennek közös ünnepe, ahol az alapítókat és mindazokat ünnepeljük, akik nehéz és könnyebb időszakokban is fontosnak tartották ezt az intézményt és dolgoztak érte. 

Sepsi Enikő elmondta, hogy nagyon jó tapasztalataik vannak a modellváltás utáni első végzős osztállyal, akik rengeteg nemzetközi díjat és elismerést hoztak haza, továbbá a különféle fesztiválokon is jól szerepeltek. Kiemelte, hogy 90 százalék körüli az elhelyezkedés a végzős hallgatóknál, és sokan már negyedéves koruktól érdeklődnek irántuk alkalmazói oldalról. Kiemelte, hogy olyan képzőhelyet hoztak létre, ami valóban piaci igény szerint oktatja és gondozza a tehetségeket. 

A rektorasszony kérdésünkre elmondta, bár törekszenek arra, hogy a főváros és vidék között megfelelő arányban osszák el a szakembereket, a képzésre jelentkezők zöme továbbra is a fővárosból való. A hallgatók vidéki játszóhelyeken való gyakorlatoztatásával és a Déryné programmal azonban igyekeznek az arányokon javítani. A tanulóknak arról a mintegy tíz százalékáról, akik nem a szakmában helyezkednek el, Sepsi Enikő elmondta:

A maradék tíz százalékról kevesebbet tudunk. Nyilvánvalóan vannak különféle élethelyzetek, amelyeket nehezebb mérni vagy besorolni, de a tapasztalataink szerint rokonszakmákban helyezkednek el. 

Az ünnepi ceremónia beszédek sorával kezdődött, amit a rektorasszony nyitott. Sepsi Enikő elmesélte a jelenlévőknek az intézmény 160 éves történetének főbb momentumait, küzdelmeit, átalakulását, a színművészeti oktatás kezdeti, kettős megítélését, ami idővel kivívta a neki járó tiszteletet.

Hasznos konfliktusok

Őt követte Vidnyánszky Attila, az egyetem kuratóriumának elnöke, aki hosszas beszédében az elmúlt évek eredményeit méltatta, összefoglalta a modellváltás utáni időszakot illetve a hazaszeretet jelentőségéről mesélt korábbi, nagy művészek idézetein keresztül. 

A konfliktusoknak dacára, vagy épp ezért van, hogy nálunk valóban – és ez nem mondható el Európa minden országáról – sokszínű, sok gondolatú kulturális élet van

– fogalmazott beszéde nyitányában a Nemzeti Színház főigazgatója.

Vidnyánszky Attila szerint, ha a modellváltás utáni időszakot vizsgáljuk, „vannak dolgok, amikre nagyon büszkék lehetünk és van sok-sok terület, ahol erős hiányérzete kell, hogy legyen az embernek.” Az egyetem kuratóriumának elnöke elmondta, hogy nagyon nagyot léptek előre filmes téren, felszereltség szempontjából pedig az egyik legjobb eszközparkú intézménnyé lépett elő az egyetem „valahonnan nagyon messziről”.

Kiemelte, hogy ez egy olyan terület, ahol nem szabad megállni, hiszen folyamatos fejlődés van, jelenleg is új stúdióban gondolkodnak. Azt is elmondta, hogy a modellváltáskor kéznyújtásnyira volt egy új kampusz, ami sajnos a vírus, a válság és a háború miatt távolabbra került. A helyzetet újragondolták, és elérték, hogy az Ódry Színpad visszakerüljön az egyetemez,

Vidnyánszky Attila elmondta, hogy szintén kiemelt fontosságú terület volt, hogy az egyetemet nyitottá és befogadóvá tegyék a világ izgalmas mozgásaira, tendenciáira, új filmes és színházi nyelveire. A nemzetközi nyitottsághoz felsorolta, hogy milyen világ szinten elismert művészeket hoztak az SZFE-re, akik az elmúlt években  mesterkurzusokat tartottak az egyetemen, és milyen internacionális programokat indítottak és fejlesztettek. 

Az egyetem kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a nyitottság másik fontos ága, az ország, a magyar nép és nemzet megismerése, amit „szolgálniuk kell művészetükkel”.

Harcolni tudó diákok

Külön kiemelte, hogy minden nemzetközileg elsajátítható tudás mellett a legfontosabb mégis az, hogy a saját nyelvüket megtalálják metodológiailag és kulturálisan is:

A mi iskolánk legyen más, mint a világ többi iskolája. Így legyünk érdekesek. Így legyenek ránk kíváncsiak. A kettő nincs ellentmondásban egymással. A végtelen nyitottság a világ dolgai kapcsán és az, hogy kőkeményen ragaszkodunk az értékeinkhez. Adjuk át a tudást, hívjuk fel a figyelmet, például a diákokét, hogy kikre kell odafigyelni. Ébresszük fel magunkban a kíváncsiságot, ha elalszik. 

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: „Rettenetesen fontos, hogy ne zárjunk be, hanem helyezzük el magunkat a világhoz képest. Most jutottunk talán oda, hogy a tartalmi dolgokra még erőteljesebben figyeljünk. Ha ezen az úton tudunk tovább menni, akkor egy idő után eljuthatunk oda, hogy egy egészségesebb, derűsebb, egy jó hangulatú, egyenes tekintetű világ jöjjön. Mert az legalább ilyen fontos, hogy a diákjaink egyenes tekintetű, egyenes gerincű, nem igazodó, hanem saját véleménnyel bíró, vitatkozni tudó, ha kell, akkor harcolni tudó diákok legyenek azzal, hogy becsülik mindazt, amit az elődök hoztak és átadnak nekik.”

Az egyetem kuratóriumának elnöke ezután Jászai Mari és Ódry Árpád gondolatait idézte a hazaszeretetről, majd Hevesi Sándor szakmai véleményét a színészetről. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy tanárként feladatuk, hogy a régi nagy művészekre kíváncsivá tegyék a hallgatókat, és felhívják rájuk a diákok figyelmét. Beszédét Bodrogi Gyula szavaival zárta, aki nem tudott az eseményen jelen lenni, mivel épp a Nemzeti Színházban próbált Silviu Purcăretével:

Minden fiatal színészt köteleznék, hogy egy-két évre igazgató legyen, mert akkor megtudná, milyen fölülmúlhatatlan gyönyörűség színésznek lenni.

Az estét Káel Csaba filmipari kormánybiztos, az SZFE korábbi hallgatója, a film- és televíziórendezés szakirány jelenlegi társosztályvezetője folytatta. Beszédében többek közt az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos díjátadói beszédét idézte fel, aki a kollégái helyett a korábbi tanárait és egykori iskoláját méltatta. A kormánybiztos a művészet jelentőségét, a magyar nyelv ápolását és továbbfejlesztését, az SZFE-n végző diákok misszióját részletezte. Külön kiemelte a Nemzeti Filmintézet nyújtotta egyetemi támogatást, az újonnan megépített filmstúdiókat és azt, hogy a támogatási rendszer hogyan segítheti a művészek kibontakozását. 

Őt Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár követte a színpadon, aki elmondta, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem évtizedek óta hozzájárul a nemzeti kulturális örökség gazdagításához és a nemzetközi hírnév erősítéséhez. Elmondása alapján a képzés visszatükrözte a zaklatott XX. század korszakait, háborúkat, diktatúrákat, ha kellett barométere, máskor kritikusa volt koroknak. 

A magyarság, a nyelv, a csárdás

A beszédek után gálaműsor következett, amit Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kezdett, aki elmesélte, hogy a Nemzeti dal hogyan változtatta meg életét, majd elszavalta Sajó Sándortól a Magyarnak lenni című verset. Őt a harmadéves prózaszínészek előadása váltotta, akik a Holt költők társaságából adtak elő egy jelenetet.

Ezt a másodéves zenésszínművész-osztály előadásában a Deep River című gospel követte, majd a negyedéves hallgatóktól az Abigélből a Nincsenek csodák és a Monte Cristo grófjából az Egy árny című dalok.

A harmadéves film- és televíziórendező osztály is bemutatkozott egy Babits Mihály mű filmadaptációjával, majd az elsőéves prózai színművész osztály következett egy József Attila versből ihletett előadással. 

Színpadra lépett Reviczky Gábor is, aki a magyar nyelv különlegességéről, és a magyarul való gondolkodásról mesélt, illetve felelevenítette néhány egyetemi történetét a közönségnek. Utána Oszvald Marika és a negyedéves Vajda Zoltán adták elő a Marica grófnő egy részletét. 

A záró műsorszám Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című verse volt, amivel régi hagyományt akartak feleleveníteni. A költeményt Major Tamás hangfelvétele indította, aki rendszeresen szavalta Petőfi művét, élőben pedig Csikós Sándor, Oberfrank Pál, Szarvas József, Szirtes Balázs és két harmadéves hallgató adta elő.  

Elsődlegesen a hallgatókhoz szólt, és felolvasta nekik azt a 12 életvezetési tanácsot, amit még anno első unokája születésekor írt. Ezek között volt a testi és lelki egyensúly, a boldogság, a tiszta lelkiismeret és az egészséges célok iránti törekvés. 

Ezután Koltai Lajost szólították színpadra, aki oktatói tevékenységéért címzetes egyetemi tanári címet kapott. Ezután Szinetár Miklós átvehette elsőként a 65 alumni hallgatónak járó kitűzőből az elsőt, ezután a többi egykori diákot hívták színpadra. Az eseményt közös fotó és fogadás zárta.

(Borítókép: Sáfár Mónika és Hamonnay Zsolt. Fotó: Papajcsik Péter / Index)