Tizenhárom nő beszélt az Opus Dei titkairól

Az Opus Dei olyan vallási szervezet, katolikus lelkiségi mozgalom, amelyet egy spanyol pap, Josemaría Escrivá de Balaguer alapított Madridban, 1928. október 2-án. A szervezetet a római katolikus egyház 1951-ben ismerte el, 1982 óta személyi prelatúraként (a katolikus egyház belső joga – kánonjog – szerinti jogi személy) működik, központja pedig Rómában található.

A szervezet meghirdetett célja a tagjai, követői részére a keresztény szellemiség, a katolicizmus erősítése saját hivatásbeli munkával, a családi és a társadalmi életben végzett szerepvállalással. A szervezet egyik fő célja a Krisztussal való találkozás a mindennapi életen keresztül. 1992-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta a szervezet alapítóját, 2002-ben pedig a szentté avatása is megtörtént a Szent Péter Bazilikában.

Manipuláció és nyomás

Az HBO Maxen látható sorozatban tizenhárom olyan nő mesél az Opus Deiben átélt élményeiről, akik hosszú éveken át voltak a vallási szervezet tagjai, de végül a mentális egészségük megőrzése érdekében kiléptek, és úgy érezték, meg kell szólalniuk.

Ki kell derülnie annak, amit tettek

– mondja a dokumentumfilm-sorozat egy pontján az egyik megszólaló. 

Az alkotás szereplői egyöntetűen állítják, hogy fiatalkorukban manipuláció révén szervezeték be őket az Opus Deibe, a lelkigyakorlatokon, a különböző terepmunkákon nyomást gyakoroltak rájuk a szervezet idősebb tagjai. 

A megszólalók elmondják, hogy később kérdésessé vált számukra, mennyire önként kérték felvételüket az Opus Deibe. A belépés után pedig érzelmi elhanyagolást tapasztaltak azok részéről, akik korábban mellettük álltak és egyengették útjukat a szervezetben. A dokumentumfilmben elhangzó beszámolók szerint csak 18 éven felül válhattak a szervezet teljes jogú tagjaivá, de már a kezdetekben követniük kellett  a szigorú szabályokat. 

Munka és önsanyargatás

A filmben szereplő nők szerint az Opus Dei szinte megállás nélkül dolgoztatta őket, kimerültségüket pedig az önsanyargatás gyakorlatával tetézte. Vezeklőövet és ostort is használniuk kellett. A vezeklőövet napi két órában, az ostort pedig hetente egyszer kellett használniuk. De eközben, amennyire csak lehetett, elszakították őket a családjuktól és a világtól. Például a családnak szánt leveleket különböző iránymutatások szerint kellett átírniuk, a női tagok nem nézhettek televíziót, de azt is kontroll alatt tartották, hogy milyen könyveket olvashatnak. Családjaikkal folytatott telefonbeszélgetéseiket lehallgatták. Az egyik megszólaló szerint még a Biblia olvasását is megtiltották neki. Nem járhattak moziba, koncertekre, színházba és focimeccsekre.

A dokumentumfilm szereplői egybehangzóan állítják, hogy

Többük életében az okostelefon megjelenése hozott áttörést abban a tekintetben, hogy újra ráláthattak a világban zajló folyamatokra. A sorozatban egyenként elmesélik, milyen – a szervezetben megélt események hatására fellépő – mentális zavarok, pszichológiai problémák vezettek oda, hogy végül kiléptek az Opus Deiből. A dokumentumfilmben elhangzik, hogy Ferenc pápa miként csökkentette az Opus Dei személyi prelatúra autonómiáját és tekintélyét, az egyházfő hogyan közelítette a szervezet státuszát a nyilvános egyházi egyesületekéhez. 

A szervezet reagált

Az Opus Dei reagált a dokumentumfilmben elhangzottakra. Szerintük semmi sem áll távolabb a szándékainktól, mint hogy kárt okozzanak másoknak, különösen azoknak, akik a szervezethez tartoznak vagy tartoztak, és akikkel gyakran családi vagy baráti kötelékek kötik össze őket.

Azokban az esetekben, amikor mégis kárt okoztunk, azt mélységesen sajnáljuk. Sok esetben a korábbi tagok kritikája intézményi reflexióra késztetett minket, ami javulást és változásokat eredményezett a munkánkban, és személyesen kértünk bocsánatot. Reméljük, hogy ugyanezt meg tudjuk tenni azokban a helyzetekben is, ahol ez még nem volt lehetséges

– közölte az Opus Dei. Szerintük a dokumentumfilm nem tükrözi a valóságot, mert elfogultan ábrázolja munkájukat, és olyan szervezetként mutatja be őket, amelyet a másoknak való ártás rosszindulatú szándéka vezérel. „Ez az ábrázolás hamis és teljesen ellentétes az alapító tanításaival, ahogyan azt emberek ezreinek életében láthatjuk, akik az Opus Deiben tapasztalták vagy tapasztalják meg a beteljesedést és a személyes növekedést, és megtalálták Istent a hétköznapi életükben” – tették hozzá. Az Opus Dei a közleményben kategorikusan tagadja az emberkereskedelem vádját, hogy manipuláltak, megaláztak volna bárkit. 

Bár érthető, hogy az elszakadás bármely folyamata, különösen, ha a személyes elkötelezettséget mélyen megélték, fájdalmat és szenvedést okozhat, ma az Opus Deiből kilépők többsége támogatással, a kapcsolatok megszakítása nélkül teszi ezt. Sőt, sokakat közülük továbbra is inspirál az Opus Dei üzenete, és részt vesznek a keresztény nevelési tevékenységekben

– írja a szervezet, hozzátéve, hogy a jó szándék, amellyel cselekedeteiket irányítani akarják, nem mentesíti őket a hibáktól, és ezt a javulás vágyával elismerik. A meghallgatás és a tanulás folyamatának részeként a gyógyulás és a megoldás protokolljait hozták létre a negatív tapasztalatok befogadására és kezelésére, a megbocsátás kérésére és adott esetben a jóvátételre.