Szoboszlai Dominik gólpasszt adott, a Liverpool vezet a címvédő otthonában

Tudósítói szempontból nagyszerű főpróba volt másfél hete a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzés. S bár egy újságíró, ha csak nem a nemzeti válogatottja játszik valamely sportágban, lehetőleg ne legyen elfogult, bevallom, úgy vágtam neki az Etihad Stadium felé tartó útnak, nem bánnám, ha a 3–2-es vendégsiker ezúttal is megismétlődne. Tizenkét nappal ezelőtt a szemerkélő esőben rengeteget kellett várni, majd a stadion környéki dugók miatt busszal két és félszeres menetidő mellett sikerült csak eljutni a célállomásig. Ezzel a rutinnal felvértezve ezúttal már pontosan tudtam, más opció nem jöhet szóba a Manchester City–Liverpool-meccsre menet, csakis a tram-train. 

Bár a helyi tömegközlekedési társaságokkal együttműködve a City maga is indít exkluzív meccsjáratokat, két látogatás alatt még nem sikerült megfejtenem, hogy a normál buszjegynél (2 font) háromszor drágább járatok használata miért érheti meg. Amit láttam belőlük, az alapján a stadion közelébe érve ugyanúgy araszolnak a dugóban, nincs számukra sem külön elkülönített sáv. Valahol beszédes az is, hogy a klub saját honlapján is inkább a Metrolink szolgáltatását javasolja, sőt, egy nemrég kötött megállapodásnak hála a manchesteri szezonjegyesek „mindössze” 72 fontért válthatnak olyan bérletet a könnyűvasútra, ami meccsnapokon ingyen közlekedést biztosít üzemnyitástól másnap reggel kilencig. 

Noha kora délután, a magyar labdarúgó-válogatottnál is számításba vett blackburni kapussal, Tóth Balázzsal kávézgatva (interjú jövő héten) néhány meccssálakkal seftelő utcai árus jelenlétét leszámítva még nem sokat érzékeltünk a közelgő rangadóból, a Piccadilly Gardenstől az Etihad Campus irányába tartó járaton már annál forróbb volt a hangulat. A csepergő esőben felszálló utasoknak nagyon-nagyon résen kellett lenniük, ha ülőhelyet akartak maguknak találni a kezdés előtt egy és háromnegyed órával a pálya felé induló szerelvényen. A vasúti fejállomásnak számító Piccadilly után pedig már ahhoz is, hogy egyáltalán felférjenek. Ehhez mondjuk hozzájárult az is, hogy minimum tíz percet késett, de lehet ki is maradt egy járat a menetrendhez képest. A City-szurkolók többsége azonban inkább állva sörözgetett, meg-megdörrent egy-egy dalra, rigmusra, és legfőképp fennhangon elemezte az esélyeket – nem feltétlen optimizmusról tanúskodó forgatókönyvek mentén. Közben az utasok másik fele megállás nélkül videózott, fotózott, köztük a világ tényleg minden tájáról származó futballturistával. Beszélgettem Kanadából, Japánból, Egyiptomból, sőt Brazíliából érkezettekkel is, akikben egyedül az volt a közös, hogy a mérkőzés miatt jöttek Angliába.

Ugyan Arne Slot, a vendégegyüttes vezetőedzője kifejezetten óvatos volt pénteki sajtótájékoztatóján, a szakértők szerint a Liverpool várhatta esélyesként a kezdőrúgást: a vörösök 23 meccse veretlenek a bajnokságban és magabiztosan vezetik is a tabellát, míg a másik oldalon felsorakozó égszínkékek igencsak hullámzó formát futnak – hangzott az érvelés. November-decemberben volt olyan periódus, hogy a City tizenhárom meccsből csak egyet tudott megnyerni. Januárra valamivel jobb lett a helyzet, ám legutóbbi tíz tétmérkőzéséből így is csak ötöt húzott be Josep Guardiola csapata, amely címvédőként a 26. fordulóra 17 pontos hátrányba került a Poolhoz képest. A házigazda leginkább kiváló otthoni mérlegében bízhatott a rajt előtt: a manchesteriek ugyanis 2015 novembere óta egyszer sem kaptak ki a Mersey-parti riválistól bajnokin az Etihadban. 

Ugyancsak a tizenkét nappal korábbi tapasztalatoknak köszönhetően ezúttal már egyáltalán nem lepett meg, hogy a stadionban robotok csapolják a sört, és az gépek által diktált tempónak is köszönhetően az úgynevezett e-bár előtt alig-alig alakul ki sor. Az újabb bővítés alatt álló – a következő idénytől több mint 60 ezer néző befogadására alkalmassá váló – létesítmény minden szempontból csúcstechnológia.

A mosdók kialakításától kezdve (még ott is van televízió, hogy le ne maradjunk a fontos pillanatokról!), a lelátók alatt húzódó folyosók dizájnja, váratlanul nagy terei mind az sugallják, sokkal szerteágazóbb élményt igyekeznek nyújtani, mint amit egy futballmeccs puszta kilencven perce jelent. Nem véletlen a mérkőzéseket felvezető fényshow, a játék az óriási molinókkal, hogy külön lemezlovas mixel, és kezdés előtt már másfél órával megkezdik a lelátói aktivitásokkal – kvízek, játékok – hangolni a népet. 

A büféválaszték is rendkívül széles, a szokásos üditő–chips-kombináció mellett akadnak tradicionális angol sós piték, fish and chips, eleve rengeteg sült krumplival kínált étel, melegszendvicsek és hot dogok. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy akár turista, akár helyi, akár gyermek, akár idős, mindenki mihamarabb elköltsön még egy belépőnyi pénzt. Utóbbi nem is akkora kihívás, miközben első kézből, a 35 font körüli éves klubtagság megváltása után akár már 30 fontért is lehet belépőhöz jutni, a büfében egy üdítőért és hot dogért már ott is lehet hagyni a majdnem a felét, 14-et. Ha valaki szünetben is kiszalad valami harapnivalóért egy olcsóbb szektorból, máris megduplázta klubja tőle származó meccsnapi bevételét. Persze mindez a pénz még így is jelentősen elmarad a televíziós jogdíjakból befolyó összegtől, de 50 ezer embernél így is észrevehető összeg, szemben a magyar bajnokik büféfogyasztásával. 

A Liverpool nemcsak tíz éve tartó rossz sorozatának megtörésére készülhetett, hanem egyenesen abban a reményben futhatott ki az Etihad gyepére, hogy egy sikerrel végzetesnek tűnő pofont mérjen a szombaton megbotló Arsenalra is. A második helyen álló londoni gárda hazai pályán kapott ki a városi rivális West Ham Unitedtól, ami azt jelentette, ha a Liverpool megnyeri a City elleni rangadóját úgy – igaz, egy mérkőzéssel többet játszva – tizenegy pontos fórra tesz szert a bajnokság utolsó negyedéhez közeledve. 

Érdekes volt megtapasztalni, habár ezúttal az angol klubfutball egyik csúcsmeccsére érkeztem, a bemelegítés alatt sokkal kevésbé morajlott a tömeg, mint a Real Madrid ellen. Pedig akkor még csak nem is volt telt ház – a hazai szektorokba szóló jegyeket ugyan mind eladták, ott is akadtak üres székek, a vendéghelyeken azonban komplett lelátórészek maradtak üresen –, mégis hangosabbnak érződött a publikum. A jelek szerint a Liverpool elleni rivalizálás kevésbé mozgatja meg a helyieket, mint amilyen gyűlöletcunamit képes kiváltani belőlük a madridiak közül rendre kifütyült Vinícius Júnior.

A liverpooli kezdőben ezúttal is ott volt Szoboszlai, a másik oldalon viszont a keretből is kimaradt egykori salzburgi csapattársa, a norvég gólvágó, Erling Haaland. A térdproblémákkal küzdő csatár hiányában ismét a januárban igazolt Omar Marmus próbálhatott hőssé válni, aki a City legutóbbi hazai meccsén nem is pótolta rosszul Haalandot: mesterhármast vágott a Newcastle Unitednek. 

Előzetes esélyek ide vagy oda, a közönség részéről töretlenül éltetett Guardiola csapata kezdett jobban. Kulcspárharcnak ígérkezett a City bal szélsőjének, Jeremy Dokunak az összecsapása a liverpooli jobb bekkel, Trent Alexander-Arnolddal. Az első tíz percben többször is megverte a belga támadó a hírek szerint nyáron Madridba költöző angol védőt. A labdát jóval többet birtokló házigazda először a 7. percben találta el a kaput, Phil Foden 19 méterről eleresztett lövése azonban erőtlen volt. Ugyan nem került korán hátrányba, a Liverpool meglepően idegesnek tűnt, sok hibával játszott az első tíz percben. Aztán szinte a semmiből megszerezte a vezetést! Szoboszlai ütempasszából Luis Díaz még csak egy szögletet tudott kiharcolni, a sarokrúgás után, teljesen tudatosnak tűnő figura végén Mohamed Szalah 11 méterről eleresztett lövése védhetetlenül vágódott a blokkról a bal felsőbe (0–1). Külön öröm, hogy mindezt a magyar középpályás asszisztjából.

Cikkünk frissül!

LABDARÚGÁS
ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 26. FORDULÓ

20. perc után: Manchester City–Liverpool0–1 (Szalah 14.)

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Nico Gonzalez 2025. február 23-án. Fotó: Alex Pantling / Getty Images)