Mennyire píszí nyelvileg a metoo? – ideje lenne egy újabb nyelvújításnak!

Hogyan lehet, hogy valaki egy véleményéért megkapja, hogy fasiszta, liberális, progresszív és orbánista egyben? Egyszerű. Bár látszólag - formailag - ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük, nincs egységes magyar köznyelv, csupán nyelvjárások sokasága, amiben immár nem tájegységek, hanem politikai táborok és világnézet mentén változik a nyelvhasználat. 

Akár a 18. század végén, a mai magyar nyelv szókészlete sem elegendő többé környezetünk, eszméink és eszközeink leírására. A tudományos és társadalmi fejlődés hatására ma is jövevényszavakhoz nyúlunk, noha kulturális függésünk változására immár beemelt szavaink eredete nem latin vagy német, hanem a globálisan használt angol. Így jelennek meg beszédünkben, írásainkban és gondolkodásunkban olyan szavak és kifejezések, akár a tablet, Facebook, social media, de olyanok is, mint a woke, metoo és a gender.

A formailag angol szavakon felül sokszor olyan angolról tükörfordított szókapcsolatok, mondások vagy betűszavak is elterjednek, amik a magyar fülnek első hangzásra idegennek és kellemetlennek – például a nap végén, toxikus maszkulinitás, politikai korrektség – vagy akár értelmetlennek – például LMBTQ(IA) - hatnak. 

Ezen jövevényszavak írása és ragozása nem tisztázott, mindenki más és más szabályt alkalmaz, van, hogy fonetikusan írjuk (pl. píszí) van, hogy kötőjellel vagy toldalékkal és ezek használata még egy-egy médiumon belül is változhat. Ami viszont még nagyobb probléma, ezen új szavaink nem csak helyesírása, de sokszor még jelentése sem egységes, nincs egy, az általános magyarság által elfogadott konszenzus sok új jövevényszavunk vagy kifejezésünk fogalmát illetőleg.

A jelentésalkotás folyamata 

Mint ahogy Kazinczy idején is, a magyarság most is más nyelvet beszél a városokban és vidéken és változik az ember szókészlete és nyelvjárása életkortól, iskolázottságtól és társadalmi státusztól függően. A közéletben használt szavakat, akár a 18. század végén, most is egy kis értelmiségi réteg jelöli ki és ülteti át a köznyelvbe. Így az irodalmi-, média- és politikai elit lesz az, aki új szavainkat meghonosítja és akik ezt egymás közt értekezésekben, szóváltásokban és vitákban először használja. 

Ez az általában tanult, több nyelven beszélő közéleti elit a szavakat, mint egykor, külföldi forrásból veszi, akár angol nyelvű médiát olvasva vagy nemzetközi egyetemi tanulmányai vagy munkája révén. A szavak jelentése számukra többnyire az eredeti forrásból származik, organikusan beépülve a szókincsükbe a kontextus ismeretében.

Ez a folyamat hasonlít arra, ahogyan egy gyerek tanul beszélni: nem szavak definícióját sajátítja el először, hanem azok érzéki és érzelmi hatását. A szavak élményekhez kapcsolódnak, jelentésük pedig intuitív módon válik érthetővé az ismétlés révén, ahogyan egy adott helyzetben újra és újra hallja őket.

Azok, akik több nyelvet beszélnek anyanyelvi szinten, jól ismerik azt a nehézséget, amikor egy kifejezést vagy szót át kell ültetni egy másik nyelvre. Az ember ugyanis nem definíciókban gondolkodik, hanem érzésekben - ránéz egy asztalra, és tudja, hogy az asztal. Beszéd közben sem gondolkodik tudatosan a nyelvtani szabályokon, a gyerekkori utánzás és ismétlés már megtette hatását, így a szavak ösztönösen, gyakran reflexszerűen jönnek.

A politika hatása a nyelvre

Igen ám, de mi van akkor, ha az új szavak már egy politikai filteren keresztül jutnak el a többségi magyarsághoz? Ha az angol nyelven nem beszélő és angol nyelvterületen soha nem élt fülnek ezek a szavak nem mások, mint hangok keveréke, amiket jelentéssel csak egy-egy politikus, megmondóember, média- vagy propaganda munkás lát el saját érdeke vagy célja érdekében?

 A szavak jelentésével, azok születésének apropójával, történetével, kontextusával nincsenek tisztában, ahogy a kulturális nüanszokat sem érzik, amik mentén ezek a kifejezések az adott nyelvterületen megszülettek. 

Sokan csak annyit tudnak, hol hallották először, melyik médiumban, ki mondta és milyen szövegkörnyezetben. Vagyis eleve egy politikai céllal és negatív vagy pozitív többlettartalommal jutott el hozzájuk. Így ne csodálkozzunk, ha egy szó, akár a woke vagy a gender, zsigeri ellenérzést vagy épp ennek ellenkezőjét, védelmezést és szánakozást válthat ki egyesekből. 

Ugyanis politikai nézettől vagy világlátástól függően ilyenkor nem a konkrét, a szó által jelölt, jelenség villan fel egyesek fejében, hanem automatikusan egy kép minden rosszról, amit utálnak és problémának vélnek, avagy épp ellenkezőleg, minden jó, szenvedő és kormány által elnyomott ember képe. 

Így történt például, hogy még Kunhalmi Ágnes is felsült, amikor azt próbálta magyarázni, mit jelent az, hogy gender. A magyarul sokszor társadalmi nemnek fordított szó különben nem más, mint a hidegháborús Amerika rigid társadalmi és nemi sztereotípiájának megerősítése. E koncepció ugyanis azt vallja, ha egy férfi mondjuk szeret a kinézetével foglalkozni, gondoskodó vagy épp hosszú a haja – vagyis nem az ötvenes években erőltetett nemi sztereotípiák szerint viselkedik – az már nem is férfi, hanem jó esetben is nem-bináris (egy nemnek sem megfelelő), agender (nem nélküli) vagy queer (furcsa).

Szavak mint az elhallgattatás eszközei

Ezen fogalmak organikusan viszont meg sem születnének a magyar nyelvben – a magyar társadalomfejlődés más utat járt be mint az amerikai. Itt például az női emancipációs folyamatok a világháborúk és a szocializmus hatására sokkal előbb megkezdődtek, nyelvtanunk nemileg semleges – mégis megjelennek, célzottan, különböző politikai aktorok vagy külföldről támogatott NGO-k hatására. 

Így a magyar kormány használhatja ezen kifejezéseket elrettentésként a nyugattal riogatva, de ugyanúgy külföldi finanszírozású ‘civilszervezetek’ is beépíthetik ezen új fogalmakat a nyelvbe saját narratívájuknak támogatására.

A probléma ezzel az, hogy hiába vonul ki a külföldről pénzelt NGO az országból, hiába távozna Orbán Viktor és pártja a hatalomból, a baj már megtörtént: kialakult több párhuzamos társadalom, amik látszólag ugyanazt a magyart beszélik azonos külalakkal, szavaik mégis mást és mást jelentenek.

Sőt sokszor egy-egy szó vagy kifejezés már nem is jelentést takar, hanem az elhallgattatás eszköze lesz. A sértettség a düh, az indulat kifejezése, aminek kimondása csupán arra szolgál, hogy más véleményét, világlátását vagy gondolatát semmibe vegye. Célja a vita, párbeszéd vagy beszélgetés lezárása. Néha olyankor jön elő, amikor valaki kifogy az érvekből. Ilyenek lehetnek: te woke-progresszív vagy, te náci vagy, te transzfób vagy, te demagóg vagy, stb.

Szavaink jelentése nem lehetne vita tárgya. Konszenzus kell, ha azt akarjuk, hogy nyelvünk és kultúránk fennmaradjon, illetve, hogy mi, akik a magyar nyelvközösségben élünk, végre megértsük egymást és valóban egy nyelven beszéljünk. 

Végül is nem is az számít, ki hoz be, magyarít vagy honosít meg egy-egy szót vagy kifejezést, az lenne fontos, hogy ezek a szavak a magyarság számára egységesek, érthetők és definiálhatók legyenek. Ennek hiányában félő, hogy a bábeli nyelvzavar falakat emel az emberek közé és szétmorzsolja a magyarságot, ahogy tette ezt Noé fiaival is Bábel tornyának történetében.

(Borítókép: John Rensten / Getty Images)