Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film

Egy olyan hosszú filmnél, mint amilyen A brutalista, nagyon sok minden áll vagy bukik azon, hogy a legelső jelenetek, a hangulat, a főszereplő magukkal tudnak-e ragadni. Másképp esélytelen, hogy egy mintegy 215 percre, azaz a negyed órás szünettel és reklámokkal együtt majdnem négy órára rúgó sztorit végig bírjuk nézni. Szerencsére a január 23-tól játszott dráma e tekintetben nem vall kudarcot, ahogy először meglátjuk a vásznon érdekes, fejjel lefelé perspektívában felbukkanó Szabadság-szobrot és meghalljuk az Adrien Brody által játszott, éppen az Egyesült Államokba emigráló Tóth László üdvrivalgását, nem lehet megállni, hogy az egyszeri nézőt is elkapja egyfajta győzelmi eufória.

Pedig a történet, amit Brady Corbet rendezése előad, teli van buktatókkal, sötét és reménytelen pillanatokkal. Megkockáztatnám, hogy azt, hogy mennyire traumatikus szenvedő magyarnak lenni a világban, eddig mozifilmben nem járták körbe ennyire alaposan.

1947-ben járunk, amikor László munkát vállal unokatestvérénél. Családon belüli szívességnek indul, mégis ez az apró gesztus indítja el Adrien Brody karakterét arra az amerikai odüsszeiára, ami valódi pokoljárássá válik, hiszen a philadelphiai rokon köti össze a tehetséges építőművészt a tehetős Van Buren-famíliával, akiknek a sorsa elválaszthatatlanul összekapcsolódik Lászlóéval.

Egy sima olvasószoba felújítása egy grandiózus szabadidő komplexum építésébe csap át, amely nagyrészt felöleli a játékidőt. Ahogy a betonból épülő, szigorú és nyers épület egyre inkább összeáll viszont, Brody karaktere úgy esik szét a néző szeme előtt, a szenvedő művész a saját nagyságával és felesége betegségével képtelen egyszerre felvenni a kesztyűt, így zuhan össze a brutalista, és válik mindenféle könnyű élvezetek rabjává.

A brutalistát rendező, a forgatókönyvet Mona Fastvolddal közösen író Brady Corbet a filmet két részre osztotta, de a manapság alkalmazott hollywoodi trendekhez képest ezúttal nem kell két-három évet várnunk a folytatásra. Mindössze egy, a színházakban bevett rövid szünettel választja ketté a cselekményt a készítő. Jól sül el a dolog, mert a filmdráma első felvonása abban merül alá, hogy Tóth László miképpen boldogul egyedül az USA-ban, hogyan küzdi ki magának ott is, hogy a legalja építkezések megjárása után bizonyos mértékű szakmai elismerésre is szert tegyen.

Hogy aztán jöjjön a második felvonás, amelyben megérkezik a főszereplő Magyarországon hagyott neje, a nagymenő újságírásról álmodozó, Felicity Jones által játszott Erzsébet, hogy ők ketten, immár egymás kezét fogva tapasztalják meg, hogy Amerika valójában belülről rohad, és kicsit sem a lehetőségek hazája, mint ahogy mindenki szereti annak beállítani.

Számomra inkább a film első fele működik jobban, László karrierista és törtető oldalának kidomborítása, de aláírom, hogy Felicity Jones új színt, üdeséget visz bele A brutalistába, és a romantika, valamint a 18+-os jelenetekbe hajló testiség még komplexebbé teszi Lászlót, aki innentől kezdve nem csak önmagával, a mohó és könyörtelen Van Burenékkel, az általuk szimbolizált gonosz Amerikával, hanem még házassága megmentésével is kénytelen küszködni.

Talán ennyiből is kivehető, hogy mennyire mély és drámai, amit Brody és Jones a kamerák előtt művelnek, de hasonlóképpen megdöbbentő momentumok kapcsolódnak Guy Pearce-hez is, aki a jóképű playboyt, Harrison Lee Van Burent játssza, A megrendelőt, aki A brutalistát tulajdonképpen kiemeli a hajléktalanszállóról, ahol László pár kudarc után kénytelen a fejét álomra hajtani minden este. De az ifjabb Harry Lee Van Buren, akit Joe Alwyn játszik olyan mocskos módon, hogy az embernek összeszorul az ökle tőle, úgyszintén hozzáteszi a magáét.

A brutalista mellkasában magyar szív dobog

Aki idehaza A brutalistára gondol, nyilván mindenki az Oscarra jelölt Jancsó Dávidot emeli ki mostanában, méltó módon, mert tényleg zseniális munkát végzett a vágó a nyersanyaggal és hihetetlen flow-t adott a végeredménynek. Ugyanakkor a filmdrámában felbukkanó hazai színművészek is megérdemelnek pár dicsérő szót. Apró szerepe van mindössze A brutalistában a Larry dadogó rappereként megismert Vilmányi Benettnek, de a Tóth-család drámai vacsorája miatta is emlékezetes. Illetve egy-egy villanásra felbukkan a filmben Hermányi Mariann és Szőke Abigél A besúgóból, a legnagyobbat viszont egyértelműen Sztarenki Dóra viszi, aki egy rögtönzött olaszországi fülledt buliban, egy spontán táncos jelenetben lopja el a show-t. A kézikamerával rögzített snitt egyike azoknak a momentumoknak A brutalistában, amelyek velünk maradnak jó ideig és újra és újra eszünkbe jutnak, annyira szépek.

Magyarország ezen kívül, mármint, hogy egy, a történet szerint magyar építész és szerettei a főszereplők, valamint magyar színészek láthatóak benne, ugyancsak erőteljesen képviselteti magát. Például a Nyugati pályaudvar is látványosan felbukkan, New York bőrébe bújva, és a belső terekről, lakásokról is lerí, a stílusukról, hogy ezeket a jeleneteket nálunk forgatták.

Akár az országimázsnak pozitívat hozó filmként is lehetne hivatkozni A brutalistára, ámbár lekicsinylő lenne, mert sokkal többről van itt szó. Ennyire hatásos és érzékeny módon nem szembesített még minket film azzal, hogy

A magyarság megkerülhetetlen A brutalistában, főleg, hogy egy csomó jelenetben László és felesége folyékonyan beszélnek magyarul. Egyeseknek az a tudat csorbíthat a dolog élén, hogy ezeket a párbeszédeket és monológokat a mesterséges intelligencia segítségével simították ki az alkotók, hogy autentikusan hangozzanak az Adrien Brody és Felicity Jones száját elhagyó mondatok. Valóban, egészen jó munkát végzett az MI, és talán ebben az esetben a színészi játék, a művészi teljesítmény sem csorbult, de hozzá kell tenni, hogy óvatosan kéne az ehhez hasonló vívmányokkal ügyeskedni. Mert bár magyarosan és hihetően csengtek Brodyék szavai, mégis túl letisztult volt néha a „magyar színészi játék”. Állítólag a hunglish-t imitáló snitteknél nem izzítottak be hasonló csalást, de ott nem is volt rá szükség, a szereplők maguktól is megoldották, persze beszédtanár, ahogy ők mondják, dialect coach segítségével.

A brutalista gyönyörű képsorokkal operál, a zenéje heroikus és fülbemászó, technikailag is nagyon rendben van ez a film, és ha hozzátesszük az egyébként magyar felmenőkkel rendelkező Adrien Brody, illetve Felicity Jones, Guy Pearce és a többiek átélt alakításait, valami olyasmit, valami olyasmi megismételhetetlent dob ki nekünk a gép, amit nagyon-nagyon nem éri meg kihagyni moziban. Igen, rettenetesen hosszú film A brutalista, megterhel, igénybe vesz, szétcincál, szétszed, de a végére összerak, és szinte kedve támad megtapsolni az embernek ezt a zseniális munkát, ezt az összművészeti teljesítményt. Amiről ódákat lehet zengeni, a filmet körülvevő, már említett MI-botrány ellenére is. A legnagyobb bravúr pedig, hogy A brutalista a második felére sem fárad el, ott vannak benne ugyanúgy a megmosolyogtató derűs és a nézőt lelkileg megviselő momentumok.

Ahogy a Felicity Jones-féle Erzsébetet végigráncigálják a földön húzva a film egyik csúcspontján, na azt sosem fogom elfelejteni. Bár erős próbálkozás volt az is, már csak emiatt a megdöbbentően drámai momentum miatt is inkább A brutalistának adnám a legjobb filmnek járó Oscart, mintsem az Anorának.

A magyar építész szenvedéstörténete ennyire jó. Tökéletes.

10/10

Jó tudni: az Adrien Brody által játszott Tóth László a valóságban nem létezett, a figuráját több magyar művész életéből gyúrták össze. Alapot adott A brutalista főszereplőjének életéhez a Bauhaus-iskolát megjárt, hasonló építészeti stílust magáénak tudó Breuer Marcell élete, de a modernista építkezést képviselő Goldfinger Ernő, és Moholy-Nagy László megpróbáltatásai és kísérletező munkássága is remek inspirációként szolgálhattak a film készítőjének.

A brutalista már látható a magyar mozikban.