Kriptoeszközök az áfában (I. rész)

Világunk egyre több területen digitalizált. Míg egy-két generációval ezelőtt az, hogy egy gyerek játszik a barátaival, azt jelentette, hogy fizikailag egy helyen vannak, manapság egyre jellemzőbb az, hogy mindegyikük ül a számítógépe (tabletje, telefonja stb.) előtt, és csak a virtuális világban találkoznak össze – ott viszont akár egymástól távol élő barátok is tudnak játszani. A digitalizálódó környezetben felnövő generációk szóhasználatában a „beszélgettünk”, „azt mondta” stb. kifejezések gyakran nem szóban, hanem valamilyen üzenetküldő alkalmazás révén történő kommunikációt jelölnek.

Néhány évtizeddel ezelőtt a vásárlás azt jelentette, hogy bemegyünk egy boltba, ott kiválasztjuk a terméket, és bankjegyekkel, illetve érmékkel fizetünk érte, majd hazavisszük, amit vettünk. Ma a kiválasztást elvégezhetjük az interneten, fizethetünk elektronikus pénzzel, és, ha házhozszállítást kértünk, ki sem kell mozdulnunk egész idő alatt a lakásunkból. A befektetések terén is megfigyelhető a digitalizáció. Mára elvétve kerül sor ténylegesen nyomtatott papír átadására a részvény vagy kötvény megvásárlója részére, a dematerializált értékpapírok váltak jellemzővé, amelyek fizikai formában nem léteznek, (virtuális) értékpapírszámlán nyilvántartott elektronikus jelek csupán.

A digitalizálódó világban nemcsak a fizetőeszközök és értékpapírok, hanem más értékek vagy éppen jogosultságok is megjelenhetnek, tárolhatóak és gyakran átruházhatóak is elektronikus formában. A visszaélések megelőzése érdekében ehhez az érintett adatokat titkosítani kell. A „kriptoeszközök” megnevezésben a „kripto-” előtag a „kriptográfia” szóból, a titkosítás tudományágának ógörög eredetű megnevezéséből ered, és a biztonságra utal.

A kriptoeszközök elterjedésével párhuzamosan az államok igényt kezdtek formálni arra, hogy az ilyen eszközökkel folytatott tranzakciókkal se lehessen elkerülni az adózást. Az adóztatási szabályrendszereket azonban még a hagyományos ügyleteket szem előtt tartva alakították ki, az új eszközökre és ügylettípusokra nehezen vagy egyáltalán nem alkalmazhatóak. Ezért hosszú évek óta zajlik egy olyan jogalkotási folyamat az egyes országok szintjén és nemzetközi szinten is, ami a szabályozást hozzáigazítja a megváltozott környezethez.

A jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogyan jelennek meg a kriptoeszközök és az azok létrehozását lehetővé tevő technológia az általános forgalmi adózás területén.

A kriptoeszközök fogalma és csoportosítása 

Kis túlzással elmondható, hogy ahány cikket, tájékoztató- vagy munkaanyagot, jogszabályt stb. olvasunk a kriptoeszközökről, annyiféle definícióval és csoportosítással találkozunk. Ez a cikksorozat a közelmúltban hatályba lépett jogszabályi előírásokból indul ki, a Magyar Nemzeti Bank kriptoeszközökre vonatkozó tájékoztató anyagát (a továbbiakban: MNB-tájékoztató) is felhasználva.

Amint arra az MNB-tájékoztató is rámutat, uniós szinten a kriptoeszközök piacairól, valamint az 1093/2010/EU és az 1095/2010/EU rendelet, továbbá a 2013/36/EU és az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról szóló 2023/1114. európai parlamenti és tanácsi rendelet („Markets in Crypto Assets”, a továbbiakban: MiCA) adja a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozás gerincét. Ezt itthon a kriptoeszközök piacáról szóló 2024. évi VII. törvény (a továbbiakban: Kriptotv.) ültette át, a MiCA hatálya alá tartozó kriptoeszközökre vonatkozó szolgáltatásnyújtás és felügyelet szabályaival kiegészítve azt.

A MiCA definíciója szerint a kriptoeszköz

• érték vagy jog digitális megtestesítője, amely
• megosztott főkönyvi technológia vagy hasonló technológia alkalmazásával
• elektronikusan átruházható és tárolható.

A megosztott főkönyvi technológia (distributed ledger technology, DLT) a megosztott főkönyvek működését és használatát lehetővé tevő technológia. A megosztott főkönyv az ügyletek nyilvántartását tartalmazó, a DLT-hálózati csomópontok adott körében konszenzusos mechanizmus alkalmazásával megosztott és szinkronizált adattár. A DLT-hálózati csomópont pedig egy hálózat részét képező eszköz vagy folyamat, amely valamely megosztott főkönyvön belül található valamennyi ügylet nyilvántartásának teljes vagy részleges másolatát tartalmazza.

A megosztott főkönyvi technológia legismertebb típusa a blokklánc-technológia, ami például a Bitcoint vagy az Ethereumot is működteti.

Az MNB-tájékoztató szerint a DLT lehetővé teszi, hogy a meghatározott szabályok és eljárások alapján elfogadott és validált tranzakciókat a hálózat valamennyi szereplője tárolja, azokhoz kötődően adatot cseréljen, egy harmadik központi fél közreműködése nélkül.

• A blokklánc olyan DLT, ahol a tranzakciókat kriptográfiai megoldásokkal blokkonként kapcsolják egymáshoz, ezzel láncot hozva létre, így szavatolva a tranzakciók valódiságát és sérthetetlenségét.
• Előfordulnak olyan DLT megoldások is, ahol az adatokat nem blokkokba rendezik, hanem a tranzakciók hitelesítése után a hálózati szereplők egyenlegeit megfelelően frissítik.