Homérosz Iliásza már évezredekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy bekövetkezhet a baj

Lehet szeretni vagy gúnyosan nevetni rajta, egy biztos: Homérosznak igaza volt. Hiszen a „baj után a bolond is okos már” sorai nem is lehetnének aktuálisabbak akkor, amikor a globális felmelegedésről, a klímaváltozásról, és az ember természetkárosító tevékenységeiről beszélünk.

Az emberiséget évek óta megrázó áradások, tűzvészek, trópusi viharok és az egészségkárosító légszennyezés mind-mind köthetők az emberi tevékenységekhez, amelyek miatt ugyan csak néhány évtizede kezdték el kongatni a vészharangokat, az általunk okozott pusztításra azonban már évezredekkel ezelőtt figyelmeztettek. Még ha ez eddig fel sem tűnt... 

Az ökológiai lábnyom fogalmát sem ismerték, de Homérosz elindult az úton

Nem véletlen, hogy az évezredekkel ezelőtt lejegyzett művek olvasásakor nem ezekre a problémákra asszociálunk először, pedig az irodalom nagyjai között Homérosz már úttörőként figyelmeztetett az emberi pusztításra, még úgy is, hogy akkoriban az ökológiai lábnyom fogalma korántsem volt ismert és használatos. 

A középsikolai kötelező olvasmányokat átnyálazva persze a legtöbbünk már hallott Homéroszról, az ókori görög irodalom egyik legnagyobb alakjáról, akit a Iliász és az Odüsszeia szerzőjeként ismerhettünk meg főként. Bár pontos életrajzi adatai nem ismertek, az i. e. 8. századra helyezik tevékenységét, és sokan úgy vélik, hogy énekmondó (aoidos) lehetett, aki szájhagyomány útján adta tovább műveit. Az eposzai az ókori görög kultúra alappilléreivé váltak, amelyek főként a görög harcosok, hősi eszmények, na meg az emberi sors és a természet törékenységének ábrázolásával máig hatással vannak az irodalomra.

Homérosz Iliásza így nem is meglepő, hogy széles körben ismert a trójai háborút ábrázoló epikus történetként, ám a mű mélyebb rétegei sokkal többek egyszerű kardforgatásnál, furmányosságnál és csatározásnál,

A trójai háború, amely a görögök és a trójaiak között dúlt, ugyanis nemcsak a város hosszas és mára már legendássá vált ostromáról, hanem a környezet súlyos károsításáról is szól.

A görögök például hatalmas árkot ásnak a hajóik védelmére, amely annyira radikális beavatkozás a természet rendjébe, hogy az istenek haragját is kiváltja. Zeusznak, a villámok istenének beavatkozásai, vagy az olyan természeti katasztrófák, mint a folyók haragja, egyértelműen rámutatnak a háború környezetpusztító hatásaira. A természet bosszúja visszatérő motívumként jelenik meg a műben, amely így már korántsem csak a háború, hanem az emberi tevékenység erős kritikája is. 

Hektór és Akhilleusz a természet megtestesítői

A műben pedig maguk a karakterek is megküzdenek a problémával, Hektór, a trójaiak hőse, Homérosz narratívájában például nem csupán emberi ellenségeivel harcol, hanem a természet megtestesítőjévé is válik egyben – emeli ki a The Conversation hasábjain közzétett írásában Wayne Mark Rinner, a Manchesteri Egyetem irodalomoktatója.

Az egyik cselekményszálban például, ahol Hektór támadásának hevességét írja le Homérosz, a hős egyszerre hasonlít egy hajót összezúzó hullámhoz és egy szarvasmarhákra támadó oroszlánhoz. Ez a kettős kép, amely az élettelen (hullám) és az élő (oroszlán) természeti elemeit kapcsolja össze, azt sugallja, hogy Hektór támadása egyszerre emberi és természeti bosszú a görög invázió ellen. A bosszú azonban nemcsak Hektór személyes sérelméről szól: a sorok ugyanis arra is utalnak, hogy

Homérosz műveiben gyakran használ oroszlán-motívumot, amely a klasszikus kor Európájában már kihalófélben lévő faj volt. Az oroszlán képe így nemcsak Hektór erejét, hanem a természet haldokló szépségét is szimbolizálja, amelynek megőrzése elengedhetetlen az emberiség számára. Ez azonban még nem minden. 

Az Iliász egyik legemlékezetesebb részében Akhilleusz, a görögök legnagyobb hőse, egy folyóval kerül szembe, miután visszatér a csatába barátja, Patroklosz halála miatt. Akhilleusz annyi trójai katonát öl meg, hogy a Szkamandrosz folyó megtelik holttestekkel. A folyó, amely egyben istent is szimbolizálja, fellázad a görög hős ellen, mert a háború pusztítása szentségtörést jelent a természet számára. És bár Akhilleusz legyőzhetetlennek tűnik emberi ellenfelei számára, a természet erőivel szemben tehetetlen, a folyó szinte megfojtja őt, és végül csak más istenek beavatkozásával tud megmenekülni.

Köztudott, hogy az Iliász hősei számára a legnagyobb elismerés a kleos (dicsőség), amely túléli az ember halandóságát is. A természet viszont, bár időtlennek tűnik, Homérosz művében ugyanolyan törékeny, mint az emberi élet. Pontosan ez a felismerés ad különleges aktualitást a műnek a mai korban, amikor a globális felmelegedés és a környezeti pusztítás az emberiség egyik legnagyobb kihívásává vált.

Shakespeare és Vergilius is figyelmeztetett

Bár Homérosz korában nem volt fogalom a környezetvédelem, más klasszikus irodalmi művek is rámutatnak a természet és ember harmóniájának fontosságára. A római Vergilius i. e. 29-ben elkészült Georgica című művében például a földművelés és az emberi munka természetre gyakorolt hatásait elemzi, miközben óva int annak egyensúlyának megbontásától.

Az irodalomtörténet másik jelentős alakja, William Shakespeare Ahogy tetszik című darabjában az erdő nemcsak menedék, hanem az emberi természet tükre is, amely emlékeztet arra, hogy a civilizáció és a természet egymás nélkül nem létezhet. William Wordsworth, a romantikus költészet mestere, verseiben – például a Sorok a tinterni apátság fölött (Lines Written a Few Miles above Tintern Abbey) című versében – szintén a természet megőrzésének fontosságát hangsúlyozza, noha, még az ő idejében, a 18-19. században a globális felmelegedés még ismeretlen probléma volt.

Szerencsére, hiszen aligha lennénk ma már itt, ha akkor is ennyire égető lett volna a helyzet...

(Borítókép: Homérosz az Iliászt énekli. Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary)