Az elmúlt években Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is kiemelt politikai üggyé vált az alacsony és stabilan csökkenő születésszám. Az régen ismert jelenség, hogy a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan szinte mindenhol csökken a gyermekvállalási hajlandóság, és ma már a közepes jövedelmű országokban is egyre ritkább a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es termékenységi arányszám (amely az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek száma).
A csökkenés mértékét és ütemét illetően ugyanakkor jelentős eltérés mutatkozik egyes országcsoportok között.
- Azokban a fejlett országokban, ahol a termékenység már az 1970-es években elkezdett esni, az 1990-es évektől stabilizálódott az érték.
- Ezzel szemben számos olyan országban, ahol az 1990-es évekig magasabb maradt a termékenység, az 1990-es évek után meredek esés mutatkozott, és mára ezen országcsoport tagjaiban regisztrálják a globálisan legalacsonyabb, 1,3-as érték alatti termékenységi arányszámot.
A két országcsoport eltérő pályájának okait firtatja a 2023-as közgazdasági Nobel-emlékdíjas Claudia Goldin egy új kutatása, amely a gazdasági növekedés és a társadalmi értékrend közti eltérésekkel magyarázza a jelenséget. A Harvard professzora szerint az eltérés nyitja, hogy az utóbbi csoport országaiban az 1980-as–1990-es években az anyagi jólét sokkal gyorsabb ütemben nőtt, mint ahogy a társadalmi értékek és nézetek változtak, ami jelentős generációs szakadékhoz vezetett, és erősen csökkentette a gyermekvállalási hajlandóságot.
Ezt illetően pedig hasonló konklúzióra jut, mint azon korábbi kutatások, amelyek szerint a célzott pénzügyi támogatások, valamint a „hagyományos értékek” és a konzervatív „női szerepek” erőltetése helyett a nők munkavállalásának megkönnyítése, a család és a karrier összeegyeztethetőségének támogatása vezethet magasabb születésszámhoz.
Gyors fejlődés, gyors termékenységcsökkenés
Goldin az első csoportba az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Németországot, Franciaországot, Dániát és Svédországot sorolta. Ezek az országok már a 20. század elején is relatíve fejlettek voltak, és ugyan erős volatilitás mellett, de stabil és folyamatos gazdasági növekedést produkáltak a 20. század során. Termékenységi arányszámuk az 1970-es években esett be a 2,1-es érték alá, de az 1990-es években stabilizálódott, és egyes esetekben emelkedésnek is indult.
A második csoportba Japán, Dél-Korea, Olaszország, Spanyolország, Görögország és Portugália került. Ezen országokban az 1950-es és 1990-es évek között relatíve gyors gazdasági fejlődés ment végbe, ám az 1950-es évek előtt (és a 2010-es éveket követően) gyenge növekedést produkáltak. Termékenységi rátájuk az 1970-es években magas volt, de az 1980-as–1990-es években összeomlott, és mára jellemzően a legalacsonyabb termékenységi arányszámú nagyobb gazdaságok közé tartoznak. Dél-Korea például 0,9-es értékével sereghajtó a szuverén államok között, de a többi érintett ország is a szuperalacsony 1,3-as érték körül mozog.
Goldin elmélete szerint ez a gyors növekedési időszak jelentős gazdasági transzformációjához, illetve a gazdasági realitások és a társadalmi értékrend közötti szakadék hirtelen mélyüléséhez köthető. A második csoport országaiban egy tradicionálisabb, gyengébben összekötött, relatíve vidékies és elzárt, az egyén helyett a (helyi) közösségeken alapuló társadalmi és kulturális rendszer eléggé hirtelen alakult át egy fejlett piacokon, mindent átszövő kommunikációs hálózatokon és a korábbinál jóval nagyobb településeken alapuló modern nemzetté. A modernitás hirtelen beköszönte azonban nem hagyott időt rá, hogy a társadalom alkalmazkodjon az új gazdasági realitásokhoz, ami generációs konfliktust szült.
Társadalmi szerepek
Goldin szerint a generációs konfliktus a nemek közti viszonyokra is mély hatással volt, és ez a kiemelkedően alacsony születésszám oka. Ezt illetően kiindulópontja, hogy korábbi kutatások alapján a női munkavállalás és a jövedelmi szint, valamint a termékenységi ráta között U-alakú vagy fordított J-alakú viszony van, vagyis az alacsony jövedelmű és alacsony női foglalkoztatású államokban magas a szülési hajlandóság, ami a gazdasági fejlődéssel és a nők munkába állásával csökken, azonban a magasabb jövedelmű csoport tagjai közül a nők munkavállalását támogató országokban stabilizálódik, illetve növekedésnek indul a ráta.
A fenti modellben ahogy a nők több időt fordítanak a munkára, úgy csökken a háztartásra és gyermekvállalásra fordítható idő. A harmadik szakaszban ugyanakkor a gyermekvállaláshoz szükséges időráfordítás is csökken, amelyet nagyrészt a háztartáson belüli munkamegosztás javulása, és a férfiak magasabb háztartási és gyermeknevelési részvétele magyaráz (a gyermekvállalás és a munka összeegyeztethetőségét segítő egyéb intervenciók mellett).
A második országcsoport esetében az utóbbi struktúra kevésbé jellemző. A gyors fejlődés, a munkaerőpiac átalakulása és a hirtelen urbanizáció a nők számára anyagi szempontból és társadalmi státuszt illetően relatíve előnyösebb volt, ugyanakkor a férfiak számára kevésbé, ezért társadalmi és kulturális beidegződései konzervatívabbak maradtak. Ehhez Goldin szerint a dél-európai országok erős katolicizmusa, valamint Japán és Dél-Korea tradicionálisabb nemi szerepeket támogató kulturális eszmerendszere is hozzájárult. Így a gyorsabban fejlődő államokban kisebb maradt a háztartásban és gyermeknevelésben való férfi részvétel az OECD felmérései szerint.
A lassabban, de stabilabban fejlődő államok esetében a generációs konfliktus kevésbé volt éles, a modernitás nem egy generáció alatt köszöntött be, ebből fakadóan a társadalmi értékrend és a kulturális változások mértéke is egyenletesebb volt Goldin elmélete, illetve adatelemzése szerint. Sőt, a háztartásban való férfi szerepvállalás terén még Kelet-Közép-Európa országai, például Magyarország vagy Lengyelország is haladóbb a Goldin által vizsgált hat alacsony termékenységű országnál.
Az egyéb potenciális okok között Goldin szerint felmerül a „gerontokrácia” szerepe, azaz hogy a második csoport országaiban a bérek szerkezete az idősebb férfiaknak kedvez (Japánban vagy Dél-Koreában egyes helyeken a mai napig jellemző az életkor alapú bérezés), ami korlátozta a fiatalok gazdasági lehetőségeit, kitolta a gyermekvállalás idejét, és így csökkentette a termékenységet is. Ugyanakkor ez mindkét csoport egyes államaira igaz, így a különbségeket nem magyarázza. Nincs világos eltérés a két csoport között a szociális és gyermekvállalást támogató programok bőkezűségét illetően sem, az állami juttatások egyik csoportban sincsenek számottevő hatással a termékenységre.
Ezzel együtt a közelmúlt folyamatait Clauda Goldin levezetése sem feltétlenül magyarázza: a 2010-es évek második felétől kezdve a korábban relatíve magasabb termékenységi rátával rendelkező csoport tagjainak adatai is csökkenésbe kezdtek, és a 2020-as évek közepén már egyre kisebb a különbség például Dánia és Svédország, valamint Görögország és Portugália értékei között.
The post Egyre jobban értjük, hogy miért születik ilyen kevés gyerek, de az utóbbi pár év így is talány first appeared on G7 - Gazdasági sztorik érthetően.