Az Európai Bizottság értékelése az utalványokról (7. rész)

A sorozat előző részeit itt találja.

A kedvezménykártyákat öt tagállam említette. Egyikük szerint nem tekinthető utalványnak az a kártya, amely nem jogosít meghatározott áruk megszerzésére vagy meghatározott szolgáltatások igénybevételére, hanem csak árengedmény igénybevételére ad lehetőséget. Egy másik tagállam nehézségekbe ütközött az utalványként és kedvezménykártyaként egyaránt működő vegyes célú eszközök minősítése terén. Három tagállam számára nehéz volt megkülönböztetni az utalványt és a kedvezménykártyát.

Az előlegfizetéseket négy tagállam említette. Az egyik tagállam felvetette azt a kérdést, hogy az előlegfizetések egycélú utalványnak, többcélú utalványnak vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülnek-e. Egy másik tagállamban az a kérdés merült fel, hogy az előlegfizetés igazolása utalványnak minősülhet-e. Egy harmadik tagállam példaként hozta fel az előlegfizetéssel történő foglalást, amely a tartózkodás megkezdése előtt legfeljebb egy hónappal módosítható, és feltette a kérdést, hogy ez többcélú utalványnak minősülhet-e. Végezetül az egyik tagállam rámutatott arra, hogy az egycélú utalvány átengedésekor a kifizetést tévesen a szolgáltatásnyújtásra fizetett előlegként lehet kezelni.

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök minősítését négy tagállam vetette fel. Amint azt korábban említettük, két dokumentum (983. sz. munkadokumentum: Az utalványokról szóló irányelv végrehajtását követően felmerült kérdések, taxud.c.1(2019)7743273, és a 993. sz. munkadokumentum: Az utalványokról szóló irányelv végrehajtását követően felmerült kérdések – további elemzés, taxud.c.1(2020)1245810.) és az Áfabizottságban folytatott megbeszélések után iránymutatásokat fogadtak el arra vonatkozóan, hogy az utalvány nem tekinthető készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek. A felmérésben három tagállam említette, hogy nehéz különbséget tenni az utalványok és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök között, míg egy tagállam példaként hozta fel a „barterkereskedelmi rendszerben használt pontokat”, és felvetette azt a dilemmát, hogy azokat készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek vagy utalványnak kell-e tekinteni.

Három tagállam említette az ajándékkártyákat, a kaparós sorsjegyeket és az előre fizetett utalványokat, különösen az ajándékkártyák (beleértve a korábbi vásárlásból származókat is), a „teleoperátorok” által kibocsátott előre fizetett kártyák, az előre fizetett üzemanyagkártyák, a kaparós sorsjegyek és az árukhoz való ingyenes hozzáférésre jogosító kuponok minősítésének nehézsége tekintetében.

Két tagállam említette a jegyek minősítését, különösen az utalványokról szóló irányelv (5) preambulumbekezdésével kapcsolatban, amely egyértelművé teszi, hogy az utalványokra vonatkozó rendelkezések nem eredményezhetik a menetjegyek, mozijegyek, múzeumi belépők, postabélyegek vagy ehhez hasonlók áfa szempontjából történő megítélésének a változását.

Két tagállam felvetette a különös szabályozásokkal és mentességekkel való kapcsolatot, különösen azt illetően, hogy az ellátási láncban az adómentes kis- és középvállalkozások (kkv-k) vagy éppen ellenkezőleg, az áfamentességhez szükséges személyi feltételekkel nem rendelkező adóalanyok (pl. egészségügyi szolgáltatások) jelenléte megváltoztathatja-e az utalvány jellegét, valamint, hogy az utalvány egycélú utalványnak minősíthető-e, amennyiben a nem uniós utazókra vonatkozó esetleges mentesség alkalmazható.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.