Sokan nem tudják, de jelen filmünknek semmi köze a zombikhoz, hanem alapvetően egy vámpíros film, vagyis George A. Romero annak szánta... Az alkotáshoz az I Am Legend című, 1954-es alkotást tekintette etalonnak, ahol egy Los Angelesben az emberek valamilyen vámpírszerű lényekké válnak, így az a film az egy túlélő magányos harcát mutatja be.
De George A. Romero inkább azt szerette volna megmutatni, hogy ha van egy ilyen "apokalipszis", az egyszerű emberek hogyan viselkednek. Az angol nyelvű sajtó az élőhalott hordát érdekes módon "ghoul"-oknak nevezte, ami ugye egy patás démon, na de hát a derék "ángliusaink" már csak ilyenek.
A filmre nagy nehezen össze "kalapoltak" körülbelül 120 ezer dollárt, ami mai árfolyamon 1,2 millió dollár lenne, ami valljuk be, nem a bőség zavara. Így a tervezett űrhajó megépítésére sem futotta. A dialógusok sem igen voltak lefektetve, sokszor a színészek azt mondták, ami eszükbe jutott, magyarul rögtönöztek. Igaz, ez az inkább amatőr szereplőktől nem volt feltűnő, észrevehetetlen maradt.
Díszleteket sem nagyon tudtak venni, így kibéreltek egy parasztházat a pennsylvaniai Evans Cityben, ahol a ház úgymond "feláldozható" volt, így a film végi tűz nagyon látványosra sikerült.
Hőseink a házba beszorulva rádióadásokból tudják meg, hogy ezt a "vírust" a Vénusz bolygót kutató műhold, ami lezuhant a Földön, hozta ide. A holtak felkeltek, és élő húsra vágytak, na talán innen fakad a zombi "életérzés", kissé tévesen.
Kezdő képsorokban látjuk, ahogy egy Barbra nevű hölgy (Judith O’Dea) és testvére, Johnny hosszú idő után végre meglátogatják apjuk sírját. Ám a nyugalom és megemlékezés nem tart sokáig, hiszen a temetőben rájuk támad egy teljesen ismeretlen, hörgő, furán imbolygó férfi, aki egyből megöli Johnnyt, ám Barbranak sikerül elmenekülnie, de legnagyobb ijedtére a fura férfi lassan, de biztosan követte.
Elérkezik egy magányos házhoz, ahol egy fekete (lényeges) férfit talál, nevesítve Bent (Duane Jones), aki már elbarikádozta magát, de gyorsan beengedi Barbrat. A fekete színész érdekessége, hogy az akkori kor Amerikájában még tombolt a faji előítéletesség, és mivel ezen év (1967) nyarán ölték meg Martin Luther Kinget, a híres fekete békeharcost, hát Jones szerepeltetése elég neccesnek nézett ki az előzmények tudatában.
Aztán az élőholtak irtása közben hőseink összetalálkoznak a pincében még több túlélővel, akik próbálnak túlélni. Így egyértelmű, hogy hőseink szinte gonoszabbak, kiszámíthatatlanabbak lesznek, mint a sétáló élőhalottak.
Társadalmi tabuk ledöntése, kannibalizmus, vérfertőzés, meztelen élőhalott nő, Romero nem sokat variált, keményen belecsapott a "lecsóba". Egy tükröt tart a társadalom elé, nyers, dokumentarista stílusban, és én még a mai napig is kisebb gyomorgörccsel nézem a filmet, olyan hatással van rám.
Romero a markában tartja a nézőket, el sem engedi, ezzel is fokozva a zsigeri félelmet a filmben. Egy olyan világot vezet fel, ami már nem biztonságos, és nemcsak a ghoulok miatt, hanem mi magunk vagyunk a saját "farkasaink". A fekete-fehér kockák miatt talán még félelmetesebb, mintha színes lenne a mozi.
Egy klasszikus alapmű, hiszen több folytatás és remake készült belőle, ami a film nagyságát jelzi. Klasszikus alapmű, George A. Romero mesterműve... Talán a legfontosabb film a zsánerében. Nálam évente egyszer legalább újranézős.
Hungarian (HU) ·