6 months
3
Arról énekel The Weeknd a Reflections Laughing című új dalában, hogy csapdába esett, egy aranyozott kalitkájában él, és nem tud kiadni egy hangot sem. De mindez visszatérő motívum a Hurry Up Tomorrow című új albumán, utalva arra a 2022-es Los Angeles-i SoFi Stadionban félbehagyott koncertjére, amikor is a show kellős közepén megnémult, és le kellett mondania az előadást.
A 22 számot tartalmazó, mozifilm hosszúságú album epicentruma e koncert traumája, amikor is elkeseredetten próbálta a mikrofonba üvölteni, hogy I Can't Fucking Sing! A kanadai énekes albuma egy trilógia búcsúszimfóniája, amelynek az After Hours (2020) és a Dawn FM (2022) című albumok voltak az előzményei.
Meditatív diszkó
De miért is ne lehetne a brazil funktól a meditatív diszkón és prog-rockon át száguldó műsort blockbuster filmmé igazítani? A kérdés naiv: májusban mutatják be az albumhoz kapcsolódó, Hurry Up Tomorrow című nagyjátékfilmet, amelynek a főszereplője The Weeknd lesz. Ugyanakkor, ha valaki vásári látványosságot csinál abból, hogy kinyírja az alteregóját, és a családi nevén futtatja tovább a karrierjét, az tényleg lehet drámai erejű.
De nem biztos, hogy úgy, ahogy The Weeknd szeretné.
Miért kéne sajnálnunk azt, aki mindent elért,
amit el lehet a pop univerzumában, akinek számos dala lépte át a milliárdos streamelést, akinek rekord gyorsan értékesítik a koncertjegyeit, és akinek a nagy presztizsű Super Bowl döntős koncert is összejött, és most pedig a Hurry Up Tomorrow album is egyszerre 95 országban érte el az első helyet az Apple Music-on.
Öld meg az alteregód!
Valóban, a hírnév terhet is ró az előadóra, de akkor is: kicsit olyan ez, mintha valaki azért panaszkodna, mert a terepjárójára túl magas a súlyadó, és túl sokba kerül kifűteni a kastélyát. Aki búcsúzik, mert belefáradt a sikerbe, az ne csináljon belőle marketing fogást. Persze, a búcsúzás üzletág már évtizedek óta része a popnak, de az, amit az 1990-ben született The Weeknd művelt, az új szintre emelte ezt a bizniszt, amikor Közel a vég-feliratú óriásplakátokkal szórta tele az Egyesült Államokat.
A vég persze nem a civilizáció pusztulását jelenti, hanem azt, hogy The Weeknd úgy döntött, hogy megöli popsztár személyiségét. De még utoljára elhívta egy afféle utolsó vacsorára, azaz egy együtt zenélésre Giorgio Morodert, Lana Del Reyt, a Justice-t, Travis Scottot, és a Florence and the Machine-t.
Az is lehet, hogy amikor májusban bemutatják The Weeknd filmjét, Abel Tesfaye-nek kell szólítani, úgy, ahogy az anyakönyvi kivonatán is szerepel. Egy ideje úgy érzi, hogy annyira sikeres, hogy innen nincs már feljebb a popban,
ezért eljött az idő, hogy megölje az alteregóját.
De hát csak számokban mérhető a siker? Ez a legfontosabb szempont? Nem az, hogy egyre jobb dalokat írjunk? Mert hát nem lehet úgy ihletett állapotba kerülni, hogy azt nézzük, ki volt az első aznap a Billboard listáján. Kétségtelen, hogy The Weeknd-nek van érzéke a szerkesztéshez, legyen az egy-egy album, vagy éppen az életműve, hiszen pályája a 2012-es Trilogy című korábbi mixtape-jeiből (House of Balloons, Thursday és Echoes of Silence) összeállított albummal indult, és ezt a 15 éves pályát szintén egy trilógiával zárja le.
A Frankenstein-terv
Ő maga Frankenstein-szerűnek titulálta az új albumát, nem véletlenül, hiszen van itt egy szempler Nina Simone Wild Is the Wind című dalából, hallunk néhány prog-rock ősrobbanást, George Harrisont idéző gitározást, soult és kortárs elektronikát, és kortárs szintipopot is, és az a leginkább elképesztő, hogy az album mégis kerek egész. És még csak azt sem érezzük, hogy ebben a kiterjesztésben a diszkó entrópiához ne passzolnának az agónia, a fuldoklás tébolyító hangjai, megidézve Michael Jackson Thrillerjét, a Sebhelyesarcú és a Radírfej filmzenéit, ugyanakkor az is biztos, hogy a búcsúzás popos manírjait még senki nem tette IMAX moziélménnyé.
The Weeknd: Hurry Up Tomorrow
XO / Republic Records
22 szám 84 perc
Hungarian (HU) ·