A nő olyan kezelést kapott, ami kitörölte az emlékeit

„Mindig is hallatlanul nagyra tartottam magam. Nem kellett másoktól hallanom, hogy jó író vagyok. Legbelül tudtam, még azokban az években is, amikor nem írtam. Hogy elég csak leülnöm, és jönnek a szavak” − mondja főhősünk. De mi a helyzet akkor, amikor az ember kezdi elveszíteni az emlékezetét? Hogyan alkot az író, ha baj van a memóriájával? 

A Napfénykór egy olyan nő kálváriáját követi végig, akit 2013 és 2017 között többször is kórházban kezeltek, és akarata ellenére elektrokonvulzív terápiát (ECT) kapott. A „gyárnak” nevezett helyen egymás után, szinte futószalagon sokkolták a betegeket, akik a kezelés következtében már nem emlékeztek úgy a múltra, ahogy kéne...

Linda Boström Knausgard mindig is a saját tapasztalatairól írt, történeteit mégis regényekként jelentette meg ahelyett, hogy önéletrajzként vagy memoárként hivatkozott volna rájuk. Knausgardot bipoláris depresszióval diagnosztizálták. A pszichiátrián kezelt szerzőnek azt mondták,

bár ő a kötetben inkább a teljes sötétséghez hasonlította az élményt, amit sokkal többször volt kénytelen elszenvedni, mint az előzetesen remélte. Tudta, hogy eljön az idő, amikor nem fog emlékezni a múltjára, ezért úgy döntött, hogy papírra veti az életét. 

A „gyárban” feltette magának a kérdéseket:

• Ki ő valójában?
• Mit csinált?
• Hogyan élte az életét? 

Önéletrajzi ihletésű, mégsem memoár

Szakítva a kronologikus megközelítéssel, a szerző úgy írta le emlékeit, hogy ugrál térben és időben. Egyre sötétülő elméje felbontja a linearitás szigorúságát, ami kaotikus epizódokkal teli narratívát eredményez. Az önéletrajzi ihletésű regényben a fantázia keveredik a valósággal, miközben érzelmi magasságok és mélypontok között lavírozunk, és kísérjük végig a szereplő(ke)t. 

A kötet elsősorban a családra helyezi a fókuszt: Knausgard felidézi lányként, Karl Ove Knausgard (ex)feleségeként és anyaként betöltött szerepét, és több oldalról vizsgálja önmagát, kapcsolatait és feladatait. A gyermekkori szorongás és depresszió megjelenítése fel-felmerül a regényben, ám a szerző mintha maga is zavarban lenne, és vonakodva osztaná meg ezeket az emlékeket.

Bár az egész kötet a mentális egészségről, valamint a memória helyreállításáról szól, Knausgard megbízható elbeszélő. Önvizsgálata átlátható és követhető, hangvétele se nem kritikus, se nem sajnálkozó. A kötet úgy szól a szabadságról, hogy közben bemutatja, milyen egy mentális betegség fogságában élni, amiből aztán az ember a papírra vetett emlékei alapján kénytelen újjáépíteni magát. 

Linda Boström Knausgard: Napfénykór
Jaffa Kiadó, 2025
Fordította Papolczy Péter
208 oldal