90 éve kimúlt művészeti mozgalmat támadott meg a német szélsőjobb

Az AfD előretörése Németországban azért kelthet kisebb riadalmat már évek óta, mert a 30-as és 40-es évek történései után a balközép szociáldemokratáktól a jobbközép kereszténydemokratákig terjedő mainstream pártok, illetve a média és a civil társadalom a szélsőjobboldali mozgalmakat évtizedeken át sikeresen mellőzte, megbélyegezte, míg magát a pártot politikai karanténba zárta.

A radikális párt első nagyobb sikerét a 2017-es szövetségi parlamenti választáson érte el, mikor a második világháború után először jutott be szélsőjobboldali párt a német törvényhozásba. A most hétvégén tartott választáson a legutóbbi, 2021-es választásokhoz képest megduplázták szavazataik számát, és az ország minden pontján jobban szerepeltek, mint négy éve, míg az egykori NDK-tartományokban mindenhol a legtöbb szavazatot szerezték.

Előretörésük a szövetségi parlamenti és a tavalyi EP-választásokon nem volt teljesen váratlan, hiszen a közvélemény-kutatások ezt már régóta előre jelezték, de így is sokakban keltett riadalmat és okozott sokkot most elért eredményük. A kedélyeket tovább borzolta az egyik párttag kijelentése: Hans-Thomas Tillschneider a kelet-németországi Szász-Anhalt regionális parlamentjének képviselője a tartomány gazdasági problémáiért a Bauhaus modernizmusát okolta. Báng! Hogy történhet ilyesmi a 2020-as években?

Csőbútor és politika

A Bauhaus, a világ egyik legbefolyásosabb építészeti, művészeti és formatervezői iskolája nem először kerül a politika fókuszába. Ezúttal a stílus emlegetését a jobbközép-kereszténydemokrata CDU #modernthinking kampánya kezdte. Ők azt hangoztatták, hogy a Bauhaus Szász-Anhalt sajátos védjegye, a régió modern gondolkodásának szép példája, mert itt az átlagnál több eszes ember él, és talál ki korszakos dolgokat.

Tény, hogy rengeteg világörökségi helyszín van, például a Fagus-művek 10 épületből álló Bauhaus-stílusú komplexuma. A CDU kampánya a helyben született ötleteket és azok kiötlőit, egyéneket, cégeket, egyesületeket mutatott be, hogy bizonyítsa, Szász-Anhaltban ma is forradalmi gondolatok születnek, ezért érdemes idetelepülni a befektetőknek.

A Berlinben született Walter Gropius 1919-ben alapította a Bauhaus tervezőiskolát, ami csak 14 évig létezett, mégis teljesen átalakította az építészetet. Gropius az első világháború utáni káoszban a művészetet társadalmi közüggyé szerette volna tenni,

Iskolájában építészek, kézművesek, ipari formatervezők, tipográfusok dolgoztak együtt, hogy falfestészetet, szövést, fotózást, bútortervezést oktassanak a jövő designereinek és építészeinek. A technológia és a művészet összefonódásából születtek a különleges, geometria formákon alapuló, funkcionalista és letisztult épületek. A jövőbe mutató művészetek, köztük az avantgárd mindig közelebb álltak a baloldalhoz, így a Bauhausra is rásütötték, hogy nem elég hazafias és a nemzeti identitásról folytatott vitában művészei kezdték kényelmetlenül érezni magukat a két, a 20-as években aktuális német művészeti felfogás között.

Az egyik csoport a modern irányzatok, például az expresszionizmus felé nyitott, a másik az 1871-es német egyesülésre támaszkodó nacionalizmust preferálta. A Bauhaus viszont valami mást képviselt,

Kommunista színezetűnek meg azért bélyegezték, mert hangoztatta, mindenkinek joga van hozzáférni a művészethez és élvezni azt.

Túl drága, túl megosztó

A demokratizálódást ugyanakkor nem volt könnyű megvalósítani, termékeiket a nagy többség nem tudta megfizetni. 1925-ben pénzügyi problémák miatt az iskolának Weimarból Dessauba (Szász-Anhaltban) kellett költöznie. Itt a tanárok (köztük Moholy-Nagy László) felépítették modern iskolaépületüket, közben Gropius többször megpróbálta depolitizálni az iskolát azzal, hogy hangsúlyozta esztétikai pluralizmusát. A tervezők tovább dolgoztak, bevezették az épületrészek iparosított előre legyártását, letisztult vonalaikkal, egyszerűségükkel eltávolodtak az expresszionizmustól, de a politikai viták nem csitultak körülöttük.

Végül Gropius elhagyta a Bauhaust, hogy Amerikába költözve forradalmasítsa New York arculatát, az ő nevéhez fűződik például az ikonikus MetLife épület, ami számos filmben, zeneszámban is feltűnik. Gropiust a szocialista Hannes Meyer svájci építész váltotta az iskola élén, aki 1928-tól nyíltan politizált és balra tolta a Bauhaust. Amikor a nácik hatalomra kerültek, nem titkoltan törekedtek az iskola megszüntetésére, mert elfajzottnak tartották, és 1933-ban sikerült is ellehetetleníteni őket. 

Aztán jött a szocialista kelet-német kormány, ami a bauhausi modernizmust és tanítványait túl kozmopolitának nevezte. Azt is felrótták nekik, hogy a nemzetközi „formalizmus” kedvéért felhagytak a német nemzeti örökséggel és a formát, ami csak a funkciót töltötte volna be, a kulturális tartalom fölé emelték.

Ha azt hisszük, a Bauhaus napjainkban tényleg már csak egy csodálható és felismerhető építészeti-művészeti stílus, amiből a kortárs tervezők még mindig merítenek, és amire filmeket építenek (gondoljunk csak A brutalista Tóth Lászlójára, akit Bauhaus-építészek személyiségéből gyúrtak össze), akkor tévedünk, az AdF jóvoltából megint politikai támadások kereszttüzébe került. Tillschneider képviselő ugyanis azt állítja, a Bauhaus „tagadja az ember kapcsolatát a földdel és kulturális gyökereivel”. Kiemelve, modernsége nem jó ajánlólevél a térségnek, aminek pont konzervativizmusra lenne szüksége, hogy kilábaljon a gazdasági stagnálásból. Szerinte a Bauhaust átitatja a kommunista ideológia, munka- és polgárellenes, túl internacionalista ahhoz, hogy a hagyományos és mélynémet kultúrából táplálkozzon. Mintha a 30-as, 40-es évek szólamait visszhangozná.  

(Borítókép: Bauhaus Dessauban, Németországban. Fotó: View Pictures / Universal Images Group / Getty Images)